7. fejezet
Megengedhetjük magunknak az elnyomás figyelmen kívül hagyását?
Az elnyomás egyikünket sem hagyja érintetlenül. Ha személyesen nem is ismerünk elnyomót (ami nagyon valószínűtlen), akkor egy áldozatával biztosan találkoztunk.
A hullámvasutazó személy, ha vele kell élnünk vagy dolgoznunk, egy veszélyforrást jelenthet. Gyakran szomorú vagy ingerült, hibákat követ el, a kitűzött céljai elérhetetlenné válnak, megbízhatatlan és döntésképtelen lesz, balesetek érik vagy megbetegszik.
Kétszer (vagy akár háromszor) meg kell gondolnunk, hogy megengedjük, hogy egy ilyen érzelmileg instabil személy nekünk pénzügyi tanácsokat adjon, rajtunk nyitott szívműtétet végezzen vagy hogy megtanítson minket repülőgépet vezetni. Ha az elnyomás áldozata semmit nem tesz az életét tönkretevő elnyomóval, akkor végül behódol neki.
Miért elnyomó valaki?
Semelyikünk sem találja könnyen hihetőnek, hogy valaki másnak gonosz szándékai vannak. Miért dönt valaki úgy, hogy elnyomó válik belőle?
Önmagában mindenki alapvetően jó. Az elnyomó személy viszont nem önmaga. Az elnyomó valamikor a múltjában tökéletesen meggyőződött arról, hogy a túlélés egyetlen lehetséges útja az, ha mindenki mást ellenségként kezel. Nem tudatosan nyom el másokat. Ellenkezőleg, és ezt velük kapcsolatban fontos megérteni, a tetteit nem érzi gonosznak vagy romboló hatásúnak. Számára a viselkedése természetes, ez az egyetlen módszer, amellyel a világban boldogulhat. A viselkedését jogosnak és helyesnek érzi.
Miltont a túl sokat hangoskodó fia felidegesíti és őt ezért elfenekeli. Később megbánja, hogy az önuralmát elveszítette és megfogadja, hogy a jövőben türelmesebb lesz. Az elnyomó ezzel ellentétben megüti a gyermeket és a következőképpen védi meg a tettét: A gyermekekkel csak így lehet bánni. Túl gyakran hiszik azt, hogy akármit megengedhetnek maguknak. Meg kell mutatnod nekik, hogy ki a főnök.
Mind Milton, mind az elnyomó tudja, hogy mit tett, de csak az épelméjű személy érez megbánást, ha néha elnyomó tettre ragadtatja el magát.
Az elnyomó nézőpontját az egérrel játszó macskához lehetne hasonlítani. A macska tudja, hogy mit tesz, de a tettét nem érzi gonosznak. Mi igen, és ezt kegyetlenségnek érezzük. A macska viszont ragadozó, az egérrel játszadozás pedig egy természetes ösztön a számára. Ezzel ellentétben az elnyomó, amikor másokat automatikusan elnyom, nem természetes túlélést támogató viselkedést mutat be – NOHA Ő AZT GONDOLJA, HOGY IGEN. Csak mi, kívülállók ismerjük fel, hogy az elnyomó cselekedetei mennyire feleslegesen kegyetlenek.
Az elmebetegség egy nyílt vagy burkolt, de mindig összetett és folyamatos eltökéltség a károkozásra és a pusztításra.
L. Ron Hubbard – A dianetika és szcientológia technikai hírlevelei
Az elnyomó nem csupán egy gonosz személy. Ő őrült. Az elmeállapotát viszont ritkán ismerik fel, ugyanis azokat a jellemző és látványos viselkedésmintákat, amelyek valakit elmegyógyintézetbe juttatnak, nem mutatja fel. Noha a témakör jelen nézőpontja szerint nem lehet elmebetegnek nyilvánítani, a hétköznapiasság álcáját felöltve több áldozatát is intézetbe juttatta. Ki az őrültebb? Régóta hiányzik az épelméjűség megfelelő meghatározása ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk.
L. Ron Hubbard volt az, aki az őrültséget először pontosan meghatározta. A legépelméjűbb ember az, aki a tettei révén saját maga és a körülötte élők túlélését elősegíti. Ő az építő, a teremtő, a problémamegoldó, aki azért dolgozik, hogy az életkörülményeket jobbá tegye. Minél épelméjűbb, annál több embernek segít. Az ellenkező irányban milyen messzire lehet elmenni? Az őrült személy tettei pusztító hatással vannak a hozzá közelállókra. A puszta jelenléte fenyegeti a környezete túlélését.
Ezek alapján az elmebetegség több, mint egy különös és sajátságos viselkedés. Az őrült minden területen pusztít. Ahelyett, hogy támogatná a túlélést, elnyomja a túlélést.
A szélsőséges őrültség alapvető jellemzője az állandó támadás. Támadni bármit, támadni embereket vagy dolgokat, amelyek semmilyen veszélyt nem hordoznak magukban.
L. Ron Hubbard – Menedzsment sorozatok
Az elnyomókat nem kell gyűlölnünk, ehelyett megérthetjük őt is és a mozgatórugóit is. Az elnyomás megértése nem jelenti azt, hogy jóvá is hagyjuk azt. A veszett kutyát sem szoktuk simogatni, mert tudjuk, hogy válogatás nélkül mindenkit megtámad, aki a közelébe kerül. Ehhez hasonlóan az elnyomóval is úgy kell bánni, hogy először magunkat és a többieket tudjuk megvédeni.
A hitetlenek
Néhányan úgy gondolják, hogy elnyomó személyek nem léteznek. Mindenki, aki így érez, saját magát nyomja el. Régen feladta, hogy visszavágjon. Ahhoz, hogy a méltóságának maradékát megőrizze, úgy döntött, hogy nem látja többé a világban található gonoszt és csak a jó
-t érzékeli.
Amíg a saját kozmetikai vállalatát be nem indította, Mr. Franklin vagyona jojóként hullámzott fel és le. Az új üzlete virágzott, de egy nagyobb jellemhibája, azaz az neki dolgozók becsületességébe és hűségébe vetett vak hite miatt újra bukásra ítéltetett. Amikor figyelmeztették arra, hogy néhány ágazatvezetője törvénytelen praktikákat folytat, nem hitte el, hogy azok az emberek, akikben megbízott, kockára tennék a vállalatot, amely őket gazdaggá tette. A könyvelői és az ügyvédei tanácsa ellenére második, harmadik és negyedik esélyt adott a beosztottainak. Miután többször is csalással vádolták meg, több állam is megtiltotta vállalatának működését. Drága perköltségek, bezárt ágazatok és az ellenséges közhangulat miatt a vállalata csődbe ment. Megismétlem, a másokba vetett vak bizalma miatt veszítette el az összes pénzét.
Az elnyomás hosszú távú hatása
Meglepő módon a régóta elnyomottak elnyomókhoz szegődnek dolgozni, velük barátkoznak, őket veszik fel vagy beléjük szeretnek bele. Siralmas – vagy akár életveszélyes – munkahelyi vagy lakókörülményeket választanak. (Belegondoltál abba, hogy egyesek miért laknak olyan helyen, amelyet szinte évente elönt az árvíz?) Az ilyen személyeket olyan régóta elnyomták, hogy semmilyen más életet nem tudnak elképzelni. Nem számít, hogy az elnyomó a múltban vagy a jelenben található, mindegyik esetben az értéktelenség, a tehetetlenség és a reménytelenség mély sebeit hagyta az áldozatok lelkén.
Ann Landers rovatvezető egy feleségnek azt tanácsolta, hogy hagyja el a férjét, aki őt rendszeresen megveri. Egy másik megtört nő válaszul a következő levelet írta: Azt állítja, hogy az a nő, aki egy őt bántalmazó férfival marad, beteg. A tanácsa is bizonyítja, hogy elképzelése sincs arról, hogy egy bántalmazott nőnek milyen élete is van.
Hát én el tudom mondani. A levelet író nő legalább képes volt rávenni a férjét, hogy menjen el pszichiáterhez. A legtöbben nem mennének el, ugyanis ők a viselkedésükben semmi kivetnivalót nem találnak. Azt tanácsolja, hogy hagyja el. De hogyan tudná elhagyni, ha sehova sem mehetne?
Valószínűleg azt gondolja, hogy
mindig van hova menni
, de ez nem igaz.
Azok, akik soha nem tapasztalták azt meg, nem tudják elképzelni, hogy egy bántalmazott feleségnek milyen is az élete. Az állatokkal való rossz bánásmód ellen ebben az országban többet tettek, mint a nők bántalmazása ellen. Felhívod a rendőrséget, és a fickót letartóztatják. Néhány óra múlva kiengedik a börtönből – pokolian dühösen. Ekkor hazamegy és újra megveri a feleségét.
Az elmúlt tíz évben, amit házasságban töltöttem, több tucatszor elvertek, gyakran a gyermekeim előtt, csupán olyan okokból, hogy egy férfinak köszöntem az utcán vagy hogy olyan ebédet főztem, amelyet a férjem nem szeretett.
Én is nagyjából ugyanilyen okok miatt adtam fel – mert csapdában vagyok.
Ezt a nőt minden kétséget kizáróan valaki már a férje előtt is nagyon hosszú ideig elnyomta – olyan valaki, aki még most is további elnyomott létre kényszeríti.
Mi a helyzet veled?
Miután az elnyomók jellemzőiről olvastál, úgy érezheted, hogy te is közéjük tartozol. Ez a nyomasztó gondolat sokunkban felötlik. Az nem kétséges, hogy néha mindannyian követtünk el elnyomó tetteket. Ha viszont az elkövetett tetteid miatt bűntudatod van, nem vagy elnyomó. Az antiszociális személy nem érez megbánást, ugyanis nem engedheti meg magának, hogy kételkedjen a tetteiben. Ő soha nem gondolkozik el ezen. Tudja, hogy épelméjű.
Bármily különösnek is tűnjön, A JÓ EMBEREK AZOK, AKIKNEK A ROSSZRÓL PONTOSABB ELKÉPZELÉSEIK VANNAK.
Az elnyomóért lehet-e tenni valamit?
Amikor az antiszociális személyekről először hallunk, legtöbbünkben azonnal felötlik, hogy lehet-e értük tenni valamit.
Néha egy nagyobb behatás, mint a tetteinek nyilvánosságra kerülése és a megszégyenülés, esetleg egy komoly veszteség kizökkentheti a romboló hatású dramatizációjából. Eljuthat oda, hogy őszintén megbánja bűneit.
Talán még jóvá is akarhatja tenni a bűneit.
Ha az elnyomó hajlandó segítségért folyamodni és hajlandó a fegyelmet elfogadni, szcientológia tanácsadással segíteni lehet rajta. Arra viszont, hogy számára egy üres gesztus megtételén túl rá lehet-e venni egy ilyen segítség elfogadására, nem tudok válaszolni.
Létezik segítség, de ezt az illetőnek kell elfogadnia. Hajlandónak kell lennie a változásra. Az ő segítségével ez megoldható.
Addig viszont mit tehetünk azért, hogy magunkon segítsünk?
⇐ 6. Hogyan befolyásolja az életünket az elnyomás? | ⇑ Ruth Minshull: Fent és lent | ⇒ 8. Mit kezdjünk az elnyomással? |