41. TESTEK
- 41.1 Parasztok a táblán
- 41.2 Testek elképzelése
- 41.3 Más játékfigurák elképzelése
- 41.4 Testek másolása
- 41.5 Állati testek
- 41.6 Állati testek elképzelése
- 41.7 Emberi testek
- 41.8 A test lemásolása
- 41.9 További másolás
- 41.10 Közvetlen megkettőzés
- 41.11 Irányító áramlatok
- 41.12 Horgonypontok kiigazítása
- 41.13 Genetikus Entitás
A test alapvetően egy olyan szimbólum, amelyet a lelkek a játékokban bábukként használnak. Ez egy olyan végpont (terminál), amelyen keresztül kommunikálnak, érzékelnek és cselekszenek.
Létünk korai szakaszában csupán kívántunk, és ezek a dolgok máris létrejöttek vagy eltűntek, vagy olyan helyen hagytuk őket, ahol mások megtalálhatták, ha kapcsolatba akartak lépni velünk. Eredetileg ezekkel a jelképekkel nem kevertük össze magunkat, és nem volt semmilyen korlátozás, amely meggátolt volna minket ezek kivetítésében.
De az érdekesebb játékok, a bonyolultabb és szórakoztatóbb képzetek utáni vágyunk miatt fokozatosan egyre több megkötést és bonyolítást helyeztünk ezekbe a testképzetekbe, míg végül egyszerű tárgyakból örökké változó élőlényekké dolgoztuk ki ezeket.
Még ekkor sem követtük el azt az ostoba hibát, hogy az általunk használt játékfigurákkal keverjük össze magunkat. Egy játékot megfigyelve, minden játékban léteznek olyan figurák, amelyeket mozgatunk, legyen az sakk, monopoly vagy egy videójáték, ahol egy szereplőt irányítasz. Képzeld el, milyen sokat kell süllyedned ahhoz, hogy elfelejtsd, te vagy a játékos és hogy magadat a játéktéren mozgó figurával azonosítsd.
Univerzumok hosszú során át süllyedtünk idáig, és csak az utolsó néhányban követtük el azt a rettenetes hibát, hogy magunkat, a puszta létünket és a túlélésünket azzal a játékfigurával kevertük össze, amelyet a játék során kivetítettünk és mozgattunk.
Nem várom el, hogy ezeket a dolgokat kinyilatkoztatott igazságként fogadd el. Inkább egy érdekes és elméleti gondolatként tűnődj majd el rajta. Viszont ezek közül a gyakorlatok közül próbálj ki néhányat, és nézd meg, mit tudsz belőlük megtanulni.
41.1 Gyalogok a táblán
Ehhez a gyakorlathoz néhány játékfigurára lesz szükséged. Ezek lehetnek sakkfigurák, játékbabák vagy -katonák, vagy bármely olyan dolog, amelyet egy játékban bábként mozgatni szoktál. Ezek inkább egyediek legyenek, mint egyformák (a sakk tisztjei jók lesznek, míg a dámafigurák nem).
A figurákat (bábukat vagy akármit) valamilyen érdekes elrendezésben helyezd el a táblán.
Mozgasd őket, gondold azt, hogy valamilyen módon egymásra hatnak, egymással kommunikálnak vagy érintkeznek, mint ahogy egy gyerek babákkal vagy játékkatonákkal játszana Csak játszadozz el ezzel egy kicsit, amíg tényleg úgy nem érzed, hogy ezek a figurák a játékban kapcsolatba kerültek egymással.
Eddig semmi többet nem csináltunk, csak amit egy átlagos gyerek a játszadozása során megtesz. Most pedig a gyakorlat különleges része következik.
Válassz ki egy általad kedvelt figurát, amennyire csak tudsz, válj vele eggyé, képzeld azt, hogy a figurában vagy, az vagy, a nézőpontjából látod a dolgokat és megtapasztalod az érzelmeit.
Ezután a játékból kilépve legyél a felett elhelyezkedve légy önmagad.
Ezt váltogasd oda-vissza, figura vagy, valamint önmagad, a játék mögött.
Amikor már könnyedén oda és vissza tudsz váltani, kezdd el a figurákat mozgatni és befolyásolni, egymással léptesd őket kapcsolatba, hagyd, hogy a befolyásod egyfajta automatikus módon folytatódjon akkor is, amikor a figura nézőpontjából tapasztalod meg a játékot.
Addig folytasd a váltogatást és a befolyásolást, amíg egyszerre mindkét nézőpontot kényelmesen fent tudod tartani, miközben egyszerre vagy a figura és a befolyásoló.
Ha szükséges, többfajta játékfigurával és játékkal ismételd ezt meg, amíg jól nem érzed magad és szórakoztatónak nem találod a dolgot.
Végezetül képes leszel addig eljutni, hogy az emberi létedet is ebből a nézőpontból látod, a tested pedig a játékban jelenleg használt figurának. De ez lehet, hogy addig nem történik meg, amíg másodszor is végig nem haladsz ezen a könyvön.
41.2 Testek elképzelése
Csukd be a szemed. Keress egy népes helyen, akár a szabadban, akár egy zárt helyen. Mint mindig, most is gondold azt, hogy letekintesz ide, ahogy csak tudsz.
Képzeld a tested erre a helyre. Gondold azt, hogy többen is nyugtázzák az ottléted, még ha nem is néznek a testedre vagy nem is foglalkoznak vele.
Tüntesd el a tested, és csupán egy külső nézőpontból tekints le.
Ezt néhányszor ismételd meg. Ezután egy másik népes helyet válassz ki és csináld még néhányszor. Folytasd, amíg ezzel kapcsolatban jól nem érzed magad.
41.3 Más játékfigurák elképzelése
Válassz ki egy egyszerű tárgyat, mint például egy kockát, egy gúlát vagy egy gömböt.
Ismételd meg a fenti 41.2-t, de a kiválasztott tárgyat képzeld el a testedként, és az ottlévőkkel nyugtáztasd az ottlétét.
Több különböző helyen képzeld el és tüntesd el, mint ahogy azt az előző gyakorlatban csináltad.
Ezután válassz ki egy másik tárgyat és ismételd.
41.4 Testek másolása
Menj (a testeddel) egy népes helyre.
Válassz ki egy mozdulatlan (ülő vagy álló) személyt, így a gyakorlatot anélkül végre tudod hajtani, hogy elmenne (ha kilép a látóteredből, akkor válassz ki egy másik személyt és vele végezd a gyakorlatot).
A személy mellé képzelj el egy másolatot. A teste és a másolatod között figyelj meg különbségeket és szüntesd meg azokat, ahogy ezt az előző fejezetben a gépezetekkel tetted.
Ha mozognak, nézd meg, a mozgást át tudod-e vinni a másolatra.
Amikor ezzel kapcsolatban jól érzed magad (vagy pedig a személy eltávozott), válassz ki valaki mást és ismételd meg a gyakorlatot.
Amikor már ez is kényelmesen megy, tőled telhetően a belső szerveket, csontokat, izmokat és minden mást is próbálj meg lemásolni.
Amikor már ez is kényelmesen megy, egy mozgó személyt válassz ki és próbáld meg őt mozgás közben lemásolni. Kövess el minden tőled telhetőt. Ismételd, amíg ezzel kapcsolatban jól nem érzed magad.
41.5 Állati testek
A legjobb az lenne, ha egy állatkertbe mennél, de ezt házi- vagy vadállatokkal, vagy akármilyen élőformával is megteheted.
Kezdd el megfigyelni az élőlényeket, és csendben nyugtázd őket azért, hogy ott vannak. Gondold azt, hogy ők meg téged nyugtáznak.
Amikor ez már kényelmesen megy, emberek helyett az állati testekkel hajtsd végre a 41.4-es gyakorlatot.
41.6 Állati testek elképzelése
A lélek a testéhez mindenféle mentális gépezetet hozzákötött. Minden annyira automatikus és kényelmes, hogy a megtalálásával és a vele történő munkával problémáid lehetnek.
Mivel már annyira hozzászoktál, az emberi testek elképzelése során hajlamos vagy arra, hogy mindent automatikusan csinálj.
Ezért különösen értékes olyan más testek elképzelésének a begyakorlása, amelyek működtetéséhez nem vagy hozzászokva és nagyon jó gyakorlat arra, hogy jobban tudd irányítani a testeket.
Eléggé érdekes, hogy egy kicsit a haladó kung-fu (harcművészeti) képzés is tartalmazza ezt, és egy történet szerint Merlin az ifjú Arthur királlyal olyan gyakorlatokat is elvégeztetett, amelyekben különböző állatoknak képzelve magát utazta körbe a vidéket.
Ezt legalább három különböző állattípusra kell elvégezned, mivel így egyikhez sem fogsz kötődni.
Kezdetnek egy négylábú állatot válassz. Egy szép és megfelelő tájon az általad kiválasztott állatként képzeld el magad. Mozgasd meg a végtagjaidat és a tested, képzeld el, hogy az izmaid hogyan működnek, az egyensúlyát hogyan tartja meg, és így tovább. Nézz körbe az állat szemeivel, helyezz el megtekinthető dolgokat és nézz rájuk. Működtesd a lélegzést és a vérkeringést.
Amikor ezzel kapcsolatban már jól érzed magad, kezdj el sétálni, majd futni és ugrálgatni, tanuld meg használni a tagjaidat, és így tovább. Képzeld azt, hogy a benyomások, a cselekvés és az élet érzése a testedből eljut hozzád.
Amikor ezzel már elégedett vagy, a gyakorlatot valamilyen úszó állattal, például hallal vagy delfinnel ismételd meg. Érezd a víz érintését, és így tovább.
Ezután egy repülő állattal tedd meg ugyanezt, például egy sassal vagy valamilyen más madárral.
Ha ez már jól megy és úgy érzed, hogy ebből egy kicsivel többet is ki tudsz hozni, haladj tovább és másfajta állatokat is próbálj ki. Még akár olyan mesebeli lényekkel is megteheted ezt, mint a sárkányok.
41.7 Emberi testek
Most a fenti 41.6-ot néhány emberi test elképzelésével ismételd meg.
Tedd ezt a) egy tökéletes, b) egy öreg és roskatag, c) valamint egy ellenkező nemű testtel.
A jelenlegi tested elképzelése ezen a ponton még nem annyira hasznos, mivel ahelyett, hogy újonnan hoznád azt létre, hajlamos lehetsz a már létező szerkezetet lemásolni. Tehát ezt hagyjuk későbbre.
Megjegyzendő, hogy a legtöbb esetben egy test egyszerű elképzelését elégségesnek találod anélkül, hogy a részletekre figyelmet fordítanál, de ebben az esetben a részleteket is ki akarjuk dolgozni.
Ezért nem lenne rossz ötlet, ha kerítenél egy anatómiakönyvet vagy valami más, az emberi test felépítésére vonatkozó anyagot és a belső szerkezet különböző részleteit kidolgoznád, elképzelve a különböző szerveket, és így tovább.
Az elképzelt testeket egy kellemes és érdekes környezetben mozgasd körbe.
41.8 A test lemásolása
Most képzeld el a tested két, egymással szembe néző másolatát.
Az egyik rendes, a másik pedig a tükrözött másolat legyen, más szavakkal, noha egymással szemben helyezkednek el, mind a kettőnek a jobb válla ugyanazon az oldalon helyezkedjen el úgy, hogy egymást tükrözzék.
Ha valamilyen áramlás vagy energiakisülés lép fel a két másolat között, hagyd, hogy megtörténjen, miközben a két másolatot egymással szemben tartod, amíg az áramlás meg nem szűnik.
Amikor ezeket már nyugodtan és kényelmesen egymással szemben tudod tartani, fordítsd meg őket, hogy a rendes és a tükrözött másolat fordítva helyezkedjék el. Ha a rendes másolat az előző lépésben a jobb oldaladon helyezkedett el, akkor most ehelyett balra kerül és a tükörkép lesz jobbra.
Most is hagyd, hogy energia süljön ki, majd egy percig tartsd őket kényelmesen.
Az irányultságokat folyamatosan váltogasd, és egy percig vagy amíg az energiakisülés tökéletesen meg nem szűnik, tartsd őket így.
Amikor ezeket már kényelmesen tudod tartani és további jelenségek nem lépnek fel, folytasd a következő lépéssel.
41.9 További másolás
Most ismételd meg a fenti 41.8-at, de ezen alkalommal egy bizonyos testrészre összpontosíts, például egy karra, egy lábra vagy egy szemre.
Elnagyoltan az egész testet helyezd oda, de az adott testrészt tisztán és finoman dolgozd ki.
Most is hagyd, hogy energia süljön ki és oda-vissza váltogasd az irányokat, de leginkább az adott testrész részleteire összpontosíts és helyez hangsúlyt arra, hogy egy bizonyos részletet mind a rendes, mind a tükrözött másolaton láss.
Amikor a testrészek már kényelmesen mennek, a belső szervekre összpontosítással és azok lemásolásával haladj tovább, mint például a gyomorral, vesével vagy a májjal.
Ezt a gyakorlatot a szcientológiában gyakran "kettős terminálozás"-nak nevezik, mivel a képek olyan terminálokként (végpontként) működnek, amelyek között néha kisülés lép fel. A testen kívül más dolgokkal is lehet használni, de a fent megadott gyakorlatok a leghasznosabbak.
41.10 Közvetlen megkettőzés
Ezen a ponton már képesnek kell lenned az exteriorizálásra és (legalább nagyjából) arra, hogy ránézz a testedre anélkül, hogy hajlamos legyél belecsapódni.
Ha ez még nincs így, akkor ezt a gyakorlatot hagyd a könyvön áthaladásod második menetére.
Kezdd azzal, hogy becsukod a szemed és arra gondolsz, hogy a jelenlegi helyén lévő testedre nézel le.
Ezután képzeld mellé a másolatát. Ennek egy ugyanolyan irányú másolatnak kell lennie, nem pedig a korábban használt, vele szemben álló tükörképnek.
Most figyeld meg a különbségeket és módosítsd azokat, ahogy ezt a korábbi gyakorlatokban is tettük.
Amikor ez már jól megy, mozdulj el, hogy a tested egy másik helyzetből lásd, majd ismételd meg a fentieket. Ezt mind a hat irányra (jobbra, balra, fent, lent, elől, hátul) végezd meg, valamint még azokra, amelyek ezeken kívül még fontosnak vagy természetesnek tűnnek neked.
Ha ezt fekve csináltad, egy székben ülve is ismételd meg. Ha egy székben csináltad, fekve is ismételd meg. Más szavakkal mind a két testhelyzetben el kell végezned az egész gyakorlatot, de az nem számít, melyiket teszed meg először. Ha szükségesnek tűnik, álló helyzetben is végezd el.
41.11 Irányító áramlatok
Gondold azt, hogy a tested mögött vagy és az agyadba egyfajta vezérlő sugárnyalábbal nyúlsz be. Ezt nyitott szemmel végezd, de valamennyire tartsd fent azt az érzést, hogy a tested mögött vagy mellett vagy, és rátekintesz, miközben működteted.
Most egy lassú és egyszerű mozdulatot végezz a kezeddel. Miközben ezt teszed, kövesd az agyadon keresztül a kezedig haladó és az azt megmozgató energiaáramlást és az idegi impulzusokat.
Ezt az áramlás működését megfigyelve néhányszor végezd el. Ezután néhányszor a másik kezeddel is végezd el.
Most térj vissza az először használt kezedhez és ismételd meg a gyakorlatot, de most az egyenletes áramlást gátló vagy megállító tényezőknek szentelj figyelmet.
Amikor egy akadállyal vagy egy gáttal találkozol, összpontosíts arra a helyre (ezt általában a test idegcsatornáiban lehet megtalálni, de a belőled az agyadba vezető sugárnyalábban vagy a sugárnyalábot a testeddel összekötő pontban is előfordulhat). A gáthoz közel, annak mindkét oldalán válassz ki egy-egy pontot és óvatosan addig áramoltass rajta oda-vissza energiát, amíg a gát el nem tűnik.
Mozgasd még egy kicsit a tested, találj még néhány korlátot és oszlasd fel így azokat.
Igen valószínű azonban, hogy kezdetben inkább az áramlások valamiféle megfelelőjét látod, nem pedig a tényleges áramlásokat. Ez egy olyan lelassított változat, amely még a számodra elfogadható határon belül van. Végül ezen is keresztül fogsz látni, egészen a tényleges áramlásig, amely olyan gyors, hogy szinte azonnalinak tűnik.
A beragadt pontok érzékleteit ne becsüld le csak amiatt, mert egy "megfelelő"-t látsz. A valódi, ténylegesen megrekedt áramlást általában így is meg tudod találni. Mindannyian rengeteg olyan, ehhez hasonló dolgokat végző szerkezettel vettük körbe magunkat, amelyek megvédenek bennünket attól, hogy az igazi világ sebességeit és az energiaszintjeit közvetlenül érzékeljük. Miközben előrehaladsz, az ehhez hasonló dolgokon egyre jobban képes leszel áthatolni és csak a kényelem kedvéért fogod ezeket használni.
41.12 Horgonypontok kiigazítása
Számos olyan szerkezeti- és energiarendszer van, amellyel a lélek a testhez köti magát.
Ezek materiális értelemben nem anyagiak, de szellemi szinten annak tekinthetők.
Az egyik véglet a jelenlegi univerzum fizikai anyaga és energiája.
A másik pedig a puszta szellem vagy thetán, amely egy gondolatokkal és lehetőségekkel rendelkező semmi. Ez vagy te, amikor semmihez sem kötöd magad.
A kettő között szellemi vagy theta szerkezetek és energiák különböző rétege helyezkedik el, amelyeket a test kivetítésére irányítására használsz. Az évezredek során rengeteget foglalkoztunk a bonyolultság újabb és újabb rétegeinek felépítésével. Azok a mentális gépezetek, amelyekkel a korábbi fejezetekben foglalkoztunk, ezen a szinten léteznek.
Ezek a rétegek különböző közbenső fokozatokat tartalmazva a szinte fizikailag létezőtől a szinte tiszta gondolatként létezőkig terjednek.
Ez a terület még rengeteg feltételezett és kísérleti dolgot tartalmaz, de néhány jel azt mutatja, hogy összesen nyolc szint létezik, a tisztán fizikaitól a puszta lélekig.
A fizikai felett elhelyezkedő réteg az asztráltest és a csakrák energiarendszere, amelyekkel sok keleti gyakorlat széles körben foglalkozik. Ezt inkább a haladó tanulókra hagyjuk, erről a Szuper Szcióban és az interneten is lehet adatokat találni.
Ezen rendszerek közül a kezdők számára horgonypontok rendszerével a legkönnyebb dolgozni, melyet Hubbard az 1950-es évek elején dolgozott ki.
Ez magasabb szintű réteg, mint az asztrális rendszer, ezért kevésbé szilárd és könnyebb kezelni.
Ideális állapotban ezek a horgonypontok a testen belül és a test környékén találhatóak, különböző méretű arany gömbökből állnak.
A fejen belül három nagy található.
Az ízületeknél és a különböző belső szervek kulcsfontosságú helyein, valamint általában nyolc helyen, a testtől egy-két méternyire közepesek vagy kisebbek találhatók.
És főleg a testben, de egy-két méternyire azon kívül is ezernyi kicsi található.
Ezek közül a horgonypontok közül sok megsérült, elszíneződött vagy a helyéről kimozdult. A rendbetételüktől a tested jobban érzi magát és néhány érdekes hatást is megtapasztalhatsz, miközben eljátszogatsz velük.
A gyakorlat nagyon egyszerű. A tested körül (és nem benne) képzelj el arany gömböket. Kezdd a fejben található három naggyal. Ezekből rengeteget képzelj el a fejed körül (nem benne).
Ahogy ezeket folyamatosan a fejed köré képzeled, az igaziak valamilyen homályos módon fokozatosan láthatóvá válnak. Ha lehetséges, hagyd, hogy az igaziak magukba olvasszák az általad elképzelteket.
Új horgonypontokat ne nyomj a fejedbe, mivel ezeket a test szerkezete nem tudja befogadni, és az általad megtaláltakat ne rángasd erős energiasugarakkal, ugyanis ez is egy jó módszer arra, hogy megfájdítsd a fejed.
Ahogy a horgonypontok láthatóvá válnak, fokozatosan kezdj el energiát áramoltatni beléjük és minden fekete foltot kimosva belőlük változtasd őket aranyszínűvé.
Ha úgy érzik, hogy nincsenek a helyükön (és valószínűleg nincsenek), lágyan és még több energia közlésével erőltetés nélkül bíztasd őket arra, hogy a rendes helyükre vándoroljanak.
A testben és a test körül található horgonypontok rendbetételét addig folytasd, amíg jól nem érzed magad. Lehet, hogy ezzel különböző feszült pontokat leszel képes enyhíteni vagy helyrehozni.
Ez az elképzeléses technika (az adott területen képzelj el másolatokat, amíg az igaziak láthatókká válnak) úgy tűnik, hogy sok különböző rendszerrel működik, beleértve a a csakrákat és az energianyalábok egyfajta rendszerét is. De ezeket a dolgokat hagyd későbbre, ha az ilyen dolgokkal ezelőtt még nem foglalkoztál.
Ezen rendszerek bármelyikével túl sokat dolgozni hiba, mivel túl nagy egyetértésbe kerülhetsz a már létező energiákkal és szerkezetekkel. Csak esetenként dolgozz velük, miközben más eljárásokat is végzel.
41.13 Genetikus Entitás
Ezt inkább csak háttérinformációként mondom el, mivel végül ezzel is össze fogsz találkozni és néhány korai szcientológia anyagban is megemlítik.
Létezik egy bizonyos "genetikus entitás", amely a testet vezérli.
Ez a "genetikus entitás" nem igazán egy tudatos entitás, hanem egy olyan "theta gépezet", amely a test fejlődését irányítja. Azért keresztelték el entitásnak, mert úgy tűnt, hogy a személyen magán kívül még valami más is befolyásolja a testet, de ez egy intelligens lény helyett inkább egy olyan számítógépprogramhoz hasonlít, amely futása közben a testet vezérli.
A korábban tárgyalt horgonypontokat gyakran genetikus entitás horgonypontoknak vagy GE horgonypontoknak hívják, de az bizonytalan, hogy közöttük tényleg létezik-e valamilyen kapcsolat.
Ezekkel a genetikus entitásokkal úgy tudsz dolgozni, hogy behatolsz a test adott területére és elhatározod, hogyan akarod, hogy az adott terület növekedjen, gyógyuljon vagy fejlődjön, és a program az emberi biológia lehetőségein belül ezt megpróbálja megvalósítani.
De az igazi entitások gyakran gondolják azt, hogy ők a GE és és így megzavarnak (lásd a töredékekről szóló fejezetet), tehát ezt azutánra a legjobb hagyni, hogy az entitásokat tökéletesen képes vagy kezelni.
Ha addig el tudsz jutni, hogy a tényleges GE-vel kapcsolatba lépj, valójában egy gépnek vagy egy programnak fog tűnni, amely pillanatról pillanatra fantasztikusan bonyolult posztulátumok egymásba kapcsolódó és rendezett sorozatát hajtja végre. De ha bármi tudatosba botlasz bele, akkor az egy entitás, amely GE-nek gondolja magát és amelyet NOTS-szal vagy valami ehhez hasonló technikával kell kezelned. Ezek az tényleges entitások csak összezavarják a rendszert. Az igazi GE gépezetre a NOTS technikák nincsenek hatással, így amiatt nem kell aggódnod, hogy a tested számára valami igazán hasznosat szedsz szét.
⇐ 40. Gépezetek | ⇑ Az új könyv bemutatása | ⇒ 42. Tárgyak és végtelenség |