40. GÉPEZETEK
- 40.1 Duplikáció
- 40.2 Gépezetek másolása
- 40.3 Gépezetnek lenni
- 40.4 Mentális gépezetek
- 40.5 Interiorizáló gépezetek
- 40.6 Feltalálás
- 40.7 Gépezetek birtoklása
- 40.8 Valóság gépezetek
Most, hogy egy pillantást vetettünk az energiára, tárgyak formájában vizsgáljuk meg az anyagot, valamint annak az energiával alkotott kombinációját, a gépezeteket.
40.1 Másolás
Válassz ki a szobádban egy olyan tárgyat, amelyet legalább egy kicsit kedvelsz és amely egy kicsit bonyolult.
Nyitott szemmel képzelj belőle mellé egy tökéletes hasonmást.
Most a két tárgy között figyelj meg különbségeket és folyamatosan igazítsd a képzetet úgy, hogy jobban hasonlítson az eredetire.
Folytasd addig, amíg elégedett nem leszel vele.
Ezután csukd be a szemed és "keress" a városodban vagy a vidékeden valami elég nagy dolgot (például egy épületet), amelyet valamelyest kedvelsz és amely egy kicsit bonyolult.
Ezt a gyakorlatot is a fenti módon végezd el, egy másolatot melléképzelve, a különbségeket megfigyelve és a másolatot addig módosítva, amíg elégedett nem leszel vele.
Ezután nyisd ki a szemed, nézz körül a szobában, válassz ki egy másik tárgyat és ismételd meg a fentieket. Majd csukd be a szemed, válassz ki kint egy másik nagy tárgyat, majd ezt is ismételd meg.
Váltogass oda-vissza ennek egy szobában (nyitott szemmel) látható tárgyon történő elvégzése és egy testen kívüli nézőpontú, külvilágbeli megtekintése között.
Addig folytasd, amíg bonyolultabb tárgyakat is képes nem vagy lemásolni és ezzel kapcsolatban elégedett nem vagy.
40.2 Gépezetek másolása
Most a fenti lépéseket néhány működő gépen vagy mozgásban lévő tárgyon kell elvégeznünk.
Első lépésként használjunk konyhai mosogatót vagy vagy valami ehhez hasonlót, ahol vizet tudsz folyatni és annak folyását figyelemmel tudod kísérni.
Először a víz megengedése nélkül képzeld el mellette a másolatát, figyeld meg a különbségeket és a képzetet a fenti gyakorlathoz hasonlóan igazítsd az eredetihez.
Amikor ezzel elégedett vagy, nyisd meg a vizet és ezt add hozzá a képzetedhez, figyeld meg az ezzel járó mozgást és energiát és azt is másold le.
Ezután ezt egy működő és látható mozgású készülékkel vagy géppel kell csinálnod. A rádióhoz és a kenyérpirítóhoz hasonló dolgokat hagyd későbbre, először kezdd olyasmivel, ami ténylegesen mozog.
Ebbe beletartozik az a gyakorlati megfontolás is, hogy valami olyasmire van szükséged, ami a gyakorlat végzése során a közeledben marad. Egy körben szaladgáló modellvasút tökéletes. Egy igazi autó vagy vasút, amely eltűnik a távolban, nem.
Bent vagy a szabadban is kereshetsz olyan dolgokat, amelyeken ezt a másolásos gyakorlatot elvégezheted.
Először néhányat a test szemeivel csinálj, mielőtt a mentális változatra kapcsolnál át. Ezen belül viszont keress nagyméretű és sok energiával működő gépeket, és másold le ezeket.
Ennek mind a fizikai, mind a mentális változatával dolgozhatsz. Szintén megragadhatod a lehetőséget, hogy lemásold a mindennapok során körülötted felbukkanó gépeket.
Ahogy ebben egyre jobb leszel, a belső működést és az ezzel járó energiákat is megpróbálhatod lemásolni.
Ha nem sokat tudsz arról, hogy ezek a dolgok hogy működnek, nem rossz ötlet néhány olyan alapvető könyvet keríteni, amely sok belső leírást és magyarázatot tartalmaz, és egy kicsit többet tanulni ezekről a dolgokról.
Végül ezt a gyakorlatot elektromos készülékekkel és ehhez hasonló dolgokkal is meg kell csinálnod. Ha még semmit nem tudsz ezekről a dolgokról, segíthet, ha megtekinted ezeknek a belsejét és néhány meghatározást letisztázol.
Az azonnali érzékelést és az általad ismeretlen bonyolultabb (főleg az elektronikus) készülékek megértését túl sok lenne elvárni. De te képes vagy ezen a módon dolgokat érzékelni és tanulni, csak ez túl sokáig tart (túl sok dolgot kell felismerned és túl sok részletről kell tudnod), legalábbis addig, amíg emberi körülmények között élsz.
Ha viszont egy kismértékű tudást csekély mértékben "theta" érzékeléssel vegyíted, meg fogsz lepődni, hogy mennyire bele tudsz látni valaminek a működésébe.
Ezt addig a pontig gyakorold, amíg eszközként képes nem leszel használni, és elégedett vagy a gépezetek és a mozgás lemásolásával. Ezt tedd hozzá a mindennapokban használt fortélyaidhoz és az életben is használd, miközben a könyvvel továbbhaladsz.
40.3 Gépezetnek lenni
Most képzeld azt, hogy te magad vagy egy gép.
Kezdetnek válassz ki valamit, amit valamennyire kedvelsz és amiről tudsz valamit.
Tegyél úgy, mintha az az autó, gőzmozdony, háztartási robotgép, hajszárító, stb. lennél.
A kisgyerekek hajlamosak egy kicsit ezt csinálni, de ezzel nem mennek elég messzire.
Most csukd be a szemed és tényleg képzeld magad egy gépnek, beleértve belső működést és az energiákat, és menj végig a képen, dolgozz egy kicsit vagy tedd azt, amit az illető gép csinál.
Amikor egy géppel kapcsolatban már kellemesen érzed magad, válassz ki egy másikat ezt tedd meg ezzel is. Ezt jó néhány géppel hajtsd végre.
Ezt először nagy tömegű és sok mozgást tartalmazó dolgokkal kezdd, de végül azt is el kell képzelned, hogy egy számítógéphez vagy tévékészülékhez hasonló dolog vagy.
Ez remek szórakozás is lehet és a szellemi nyereség valamint a képzelőerőd fejlődése mellett amiatt is hasznos lehet, hogy megtanulod, hogyan működnek a dolgok.
40.4 Mentális gépezetek
Az embereknek mindenféle automatikusan működő mentális gépezetük van.
40.4.1 Eltüntetés
Képzelj egy-két méterre magad elé egy bútordarabot, például egy asztalt.
Most képzeld azt, hogy egy "eltüntető gép" vagy, ami mögötted, a vállad felett helyezkedik el, és miközben ez a gép vagy, tüntesd el az asztalt, amikor elképzeled.
Ezt néhányszor ismételd meg, elképzelve az asztalt, miközben eltüntető gépként azonnal megsemmisíted azt. Ezt különböző tárgyakkal csináld meg, mindegyikkel néhányszor megismételve a dolgot. Ezután haladj tovább közben váltogasd az "eltüntető gép" helyét.
40.4.2 Feketeség
Most ismételd meg a fenti 40.4.1-et, de most egy "feketeség gép" legyél, amely a képzetedet egy fekete felhővel takarja el.
40.4.3 Láthatatlanság
Most úgy ismételd meg a gyakorlatot, hogy egy "láthatatlanság gép" vagy, ami a tárgyat láthatatlanná teszi.
40.4.4 Nézés
Ezután képzelj el asztalt vagy valamilyen más bútordarabot.
Legyél egy láthatatlanság gép, ahogy azt az előző gyakorlatban is csináltuk.
Ezután a tested fejében legyél egy "néző gép", ami átnéz a láthatatlanságon és valahogy meglátja az asztalt.
Majd legyél a fejed mögött, találd meg az asztal képét és nézz rá.
Ezt addig gyakorold, amíg egy cselekménysorként képes nem vagy ezt elvégezni, azaz odatenni az asztalt, egy géppel láthatatlanná tenni, egy másikkal ránézni és ezután meglátni azt a képet, amelyet ez utóbbi ad az asztalról.
Ezt csináld még néhányszor, miközben néha megváltoztatod a tárgyakat és a gépek helyét.
40.4.5 Még több nézés
Most ismételd meg a fenti fenti 40.4.4-et, de egy feketeség gépet használj a láthatatlanság gép helyett.
40.5 Interiorizáló gépezetek
Gondold azt, hogy a tested fejében vagy.
Most képzeld azt, hogy exteriorizálsz, kifelé és felfelé mozogsz a fejedből, a tested fölé.
Most legyél egy "interiorizáló gép", fölötted, és nyomd vissza magad a tested fejébe.
Néhányszor exteriorizálj és legyél az a gép, amely visszatol, amíg jól nem érzed magad ezzel kapcsolatban és örömmel dobod el ezt a gépet.
40.6 Feltalálás
A hangsúly most a mentális gépezeteken van. Gépeken, amelyek bizonyos dolgokra emlékeztetnek téged vagy kitalálnak neked dolgokat.
40.6 a) Találj ki egy mentális gépet
40.6 b) Találj ki egy olyan mentális gépet, amelyet most nem kell létrehoznod
40.7 Gépezetek birtoklása
A következő utasítások mindegyikét háromszor ismételd:
40.7 a) Képzeld el, hogy egy mentális gépezetet hogyan tudnál elveszíteni
40.7 b) Képzeld el, hogy hogyan tudnál több mentális gépezetet birtokolni
40.8 Valóság gépezetek
Menj egy népes helyre.
Válassz ki egy falat, egy nagy tárgyat vagy egy épület részét.
Válassz ki embereket és képzeld azt, hogy van egy, a fentiekhez hasonlító "valóság gép"-ük, amely a kiválasztott tárgy valóságát kivetítik nekik.
Ezután válassz ki embereket, képzeld el, hogy a fentiekhez hasonlóan van egy valóság gépük, és képzeld azt, hogy ezek a gépek egymásról lemásolják a valóságot, így mindenki ugyanazt a valóságot látja.
Amikor ezzel kapcsolatban már jól érzed magad, kezdd el váltogatni a kiválasztott tárgyat és folytasd a gyakorlatot.
Ezután csináld az egész általad látható fizikai univerzummal, elképzelve, hogy minden általad kiválasztott embernek van egy valóság gépe, amely kivetíti azt és mindegyik gép lemásolja azt, amit a többi gép kivetít, így mindenki ugyanabban a valóságban van.
⇐ 39. Energia | ⇑ Az új könyv bemutatása | ⇒ 41. Testek |