2. fejezet

Mennyire legyünk engedékenyek?

A gyermek csak addig aranyos és szeretetteljes, amíg gyakorolhatja saját öndetermináltságát. Ha ezt Ön megtöri, akkor bizonyos fokig az életét töri meg.

– Szcientológia: Az élet új nézőpontból

Gyakran megkérdezik tőlem, hogy a szcientológia a teljes engedékenységet tanítja-e? A legtöbb szülő ösztönösen és a szeretetéből fakadóan tudja, hogy a gyermeket nem szabad túlzottan elnyomni, de azt is tudják, hogy nem szabad irányítatlanul és elvadulni hagyni. Hol húzzuk meg a határt?

Ezt a dilemmát én is jól ismerem. Egy időben a teljes engedékenység és a tökéletes szigor között cikáztam ide-oda. Az eredmény az volt, hogy néha ők gyűrtek le engem, néha pedig nekem sikerült föléjük kerekednem, de alapvetően mind a két megközelítés eredménytelen volt.

Még neked is (annak ellenére, hogy szülő vagy) jogod van néhány békés pillanathoz, sőt ezt a gyermekeid is megérdemlik.

Én megtaláltam a számomra működő válaszokat. Ron az elképzelését az egyik szcientológia szervezeteknek szóló iránylevelében mutatja be gyönyörűen:

A termelést és a magas statisztikát jutalmazzuk, a termelés hiányát és az alacsony statisztikát büntetjük.

L. Ron Hubbard, ABILITY I. szám 35. Jutalmak és büntetések

Minden egyes szcientológia munkához egy termelékenységi szint tartozik. Ez a statisztika, ez az a mennyiség, amelynek a megtermelését a személytől elvárják (például hogy minden nap 25 levelet küldjön el, vagy hogy 35 embert interjúzzon meg). Amikor valaki ennél a szintnél többet teljesít, akkor mondják rá azt, hogy magas statisztikájú.

Ez az iránylevél a gyerekek kezelése terén létező egyik hiányosságomat javította ki. Noha a család fejlődésének mérésére nem léteznek tényleges statisztikák (vagy termékmennyiségek), csoportként viszont léteznek közös céljaink, a személy tetteit és viselkedését pedig az alapján lehet megítélni, hogy ezekhez a célokhoz hozzájárul-e, vagy pedig inkább akadályozza a beteljesülésüket.

Ron Hubbard ezen túl felfedezte, hogy az összes kontrollálatlan érzelmünk és cselekedetünk az elmének azon részéből származik, amelyet reaktív elmének keresztelt el.

Ez az ember kudarcának a forrása.

A reaktív elme lép működésbe akkor, amikor belerúgunk a székbe, amelynek véletlenül nekimentünk, vagy amikor a gyermekünket elfenekeljük, amikor sír. Mindannyian tudjuk, hogy sem a szék, sem a gyermekünk nem javul meg a kezelésünk hatására, de a reaktív elme egyáltalán nem tartalmaz ésszerűséget.

Emellett létezik egy analitikus elménk, amely helyes következtetéseket von le és amely a túlélésünket és a fennmaradásunkat segíti.

Ron Hubbard ezen túl hitt abban, hogy az ember alapvetően jó, és ha valaki ki tudja törölni a reaktív elméjét, akkor az alapvető jósága helyreáll. Ez a törlés a szcientológia tanácsadás (vagy más néven auditálás) során érhető el.

Minden apa és anya számára előnyös, ha a reaktív viselkedést azok felléptekor felismeri.

Amikor valaki analitikus, akkor a csoport vagy a család fennmaradását támogatja. Amikor valaki reaktívan viselkedik, akkor a csoport termelését lassítja le vagy akadályozza meg.

Ha Mercike figyelemért üvöltözik, amikor apu az üzleti jelentését próbálja megírni, akkor a család fennmaradását akadályozza, ezért alacsony statisztikájúnak tekinthető. Amikor Vili vidáman beleegyezik, hogy leszalad a boltba tejért, akkor a család fennmaradását támogatja.

Ebből a szempontból nézve egy nagyon egyszerű irányelv alakult ki a számomra: az analitikus viselkedést jutalmaznom kell, a reaktív viselkedést pedig büntetnem (vagy kontrollálnom) kell.

Mielőtt egy ilyen irányelv hatásos lehetne, fel kell ismerni, hogy valójában mi is az ember. Az embernek alapvetően három része van. A testen és az elmén kívül létezik maga a lény, akit thetán-nak hívunk. Ez a szó a görög théta (θ) szimbólumból ered, amely gondolat-ot jelent. Ez a szellem vagy lélek.

A szcientológiában nem azt mondjuk, hogy az embernek szelleme vagy thetánja van. Úgy gondoljuk, hogy ő maga thetán, és hogy neki van elméje és teste. Az ember nem egy húsdarab (azaz test), és nem is az elméje, hanem egy szellemi lény, aki a testnél és az elménél magasabb rendű.

Amikor a thetán irányít, akkor azt analitikusan teszi. Amikor a reaktív elme (vagy ahogy néha hívjuk, a bank) bekapcsol, akkor a thetán ideiglenesen túlterhelődik, nem képes a tetteiért sem felelősséget vállalni, sem azokat megmagyarázni. Nem vezeti az autót, hanem a hátsó ülésen nézelődik, és azon csodálkozik, hogy hova fog kilyukadni.

Ez az a pont, ahol közbe kell lépni és ahol bele kell taposni a fékbe.

Emlékezzünk arra, hogy a gyermek egy kis testbe bújt thetán. Minden egy kicsit új a számára, de alig várja, hogy a körülötte található világot felfedezhesse. Arra vágyik, hogy dolgokat hozhasson létre és tapasztalhasson meg. Szeret nevetni, és szeret másokat megnevettetni. Szüksége van segítségre, és segíteni akar neked. Azt keresi, hogy hogyan tanulhatna, érezhetne, szagolhatna, ízlelhetne és szerethetne.

Egy újszülöttet vagy egy kisdedet egy olyan környezetbe kell helyezni, amelyben a felfedezései és a tanulása közben nem érheti sérelem. Lehetővé kell tennünk a számára, hogy körbemenjen és hogy a dolgokkal foglalkozhasson. A legfontosabb pedig az, hogy a tapasztalatszerzés és függetlenség iránti természetes vonzódását nem szabad megpróbálnunk megakadályoznunk. Minél többet dicsérjük és támogatjuk ezeket a vágyait, annál jobban fejlődnek a képességei.

Másrészt ha a cselekedetei reaktívak, ha saját maga vagy a társainak fennmaradását akadályozzák, akkor valamilyen kontrollt kell rá kifejteni.

A testi fenyítést egyáltalán nem támogatom. Noha néha kifejezett késztetést érzünk rá, soha nem működik, ehelyett ellenünk elkövetett alattomos és pusztító tettek formájában fog visszafelé elsülni. Az elfenekelés után Prüszke véletlenül apu üvegjeit fogja összetörni, vagy anyu új kalapjára fog ráülni.

Noha egy gyermek reaktív elméjét sem lehet otthoni kuruzslással kitörölni, számos módon elő lehet segíteni, hogy a bankját jobban tudja uralni. A szcientológia szervezetekben nem támogatjuk a szélsőségesen reaktív viselkedést. Megtanultuk, hogy ha valaki nem képes aránylag ésszerű módon viselkedni, akkor sem az oktatásunk, sem az auditálásunk nem lesz számára hatásos.

Hasonlóképpen egyrészt a lelki nyugalmad megóvásának érdekében, másrészt mert arra tényleg szüksége van, meg kell bizonyosodnod arról, hogy a gyermeked ül a kormány mögött, mielőtt megmutatnád neki a felnőttség felé vezető út örömeit.

Ennek eléréséhez mind megelőző, mind helyrehozó módszerek léteznek. Ha a gyermeked még nagyon fiatal, képes leszel elérni, hogy őt a lehető legkevésbé elnyomva neveld fel. Ez az ideális helyzet, amikor nem keveredik fel a bank ahhoz, hogy az mind a kettőtöknek gondot okozzon.

Ha a gyermeked már idősebb, a munkád lehet, hogy sokkal nehezebb lesz. Ha a szabadságát úgy fejezi ki, hogy a porcelánjaidat hajigálja keresztül a szobán vagy a téged meglátogató lelkész sarkába harap, akkor lehet, hogy a thetán nem igazán szabad. A saját reaktív elméje szinte teljesen csapdába ejtette és az irányítja minden tettét. Ebben az esetben mindenekelőtt a helyrehozatali eljárásokkal kell kezdened.

A fegyelmezés tekintetében csak egy kérdés létezik: a thetánnak vagy a banknak teszel engedményeket?

Miután Ron Hubbard elmével kapcsolatos technológiáját tanulmányoztam és használtam, két szabályt fejlesztettem ki, amelyeket követve a család nehézségeinek nagy része megoldhatóvá vált.

Egyes számú szabály:

A THETÁNT NE PRÓBÁLD MEG URALNI

El fogod veszíteni, ugyanis valójában soha nem fogja feladni azt, hogy azt tegye, amit tenni akar. Ha viszont rendszeresen megállítod, akkor azon próbálkozásait fogod visszavetni, hogy éljen a választási szabadságával.

Kettes számú szabály:

URALD A REAKTÍV ELMÉT

Csak úgy lehet a thetánt a vezetőülés mögé helyezni, ha a bankot kezeljük és a gyermeknek megtanítjuk, hogy ő maga is hogyan kezelje azt. Ez az út az igazi szabadsághoz.

Minden fegyelmezési módszernek abba az irányba kell hatnia, hogy végül a gyermek megtanuljon saját magán uralkodni. Ez az, ami a civilizált embert a vadállatoktól megkülönbözteti.

Néha viszont arra leszel kényszerítve, hogy belenézz a tükörbe. Ha a kis Cirókával hatalmasat veszekedtek, és mind a ketten meg vagytok győződve arról, hogy igazatok van, vagy amikor a házban mindenki olyan feszült, hogy lépni is alig lehet, akkor egy vajas kenyérbe is fogadhatsz, hogy valahol a reaktív elme lépett működésbe. De kié is az? Mielőtt az utódodnak kijelented, hogy tűnés a celládba!, bizonyosodj meg arról, hogy nem a saját bankod-e a hangadó.

A legtöbb gyerek szereti a nagy zajt és a sok mozgást. A szülők viszont mind a kettőből a sokkal kevesebbet részesítik előnyben. Ez a megfékezési vágyuk viszont gyakran a reaktivitásuk megnyilvánulása. Ez azt jelenti, hogy egy pokoli lármában kell élned? Nem. De próbáld meg eldönteni, hogy kinek a bankja lépett működésbe, ugyanis a cél a bank kezelése.

Paul sok másik tizenéveshez hasonlóan szereti a zenét. Az az elképzelése, hogy a rádió vagy a lejátszó hangerejét a felnőttek dobhártyája számára elfogadható szintnél ötször magasabbra kell tekerni. Egy időben ez számomra szinte teljesen elviselhetetlen volt, és teljesen meg voltam győződve arról, hogy ezt azért teszi, hogy másokat zavarjon. Később rájöttem, hogy igazából velem van a gond, nem vele. Amikor ilyenkor benéztem a szobájába, azt láttam, hogy teljesen belefeledkezett a zenébe, néha táncolt vagy dobolt is mellé. Egy sztár dobos volt, aki a zenekara közepén ült és a rajongóinak játszott, egyszerűen élvezte a zenét és azt, hogy a fiatal testét eltöltötte az élet.

Így mi is lehetne ezzel a baj?

Azt vettem észre, hogy legtöbbször azért panaszkodtam, mert úgy éreztem, hogy ez illendő, nem pedig azért, mert a zene annyira zavart. Ez egy vidám zaj volt. Így a begyepesedett anyuka figurából adtam inkább lejjebb. Mostanában pedig, amikor a ház alapjai beleremegnek abba, hogy a lejátszó teljes erővel szól, a mosogató mellett egy kicsit néha én is elkezdem rázni magam.

Ha viszont ezzel ellentétben a gyerek egy megbeszélés vagy egy elvégzendő munka közben zajosan rohangál ki és be, akkor meg kell neki mondani, hogy valahol máshol játsszon. Ne jutalmazd meg azért, hogy az idegeidre megy.

Sok szülőt láttam, aki ebben hibázott. Azzal, hogy a gyermeküknek süteményt adnak vagy valami jutalmat ígérnek csak azért, hogy megszabadulhassanak tőle, tulajdonképpen azt közlik, hogy megjutalmazlak, ha elég bajt kavarsz.

Először is próbáld meg arra rávenni a gyermeket, hogy a saját irányítása alá kerüljön. Ha ezt nem teszi meg, akkor ezzel azt mondja, hogy nem tudom kezelni a bankomat.

A bankot ne próbáld meg megvesztegetni, és ne próbálj meg vele vitatkozni, ugyanis észérvekkel már eleve lehetetlen hatni rá. Egyszerűen kezeld. Ha ebben kudarcot vallasz, a gyermek hamarosan azt fogja érezni, hogy a bankja mindkettőtöknél nagyobbra nőtt.

Amikor a reaktív viselkedésmintának próbálsz véget vetni, akkor a thetánnak nem sérülést okozol, hanem inkább a kedvében jársz. Megmutatod neki, hogy a bankot irányítani is lehet. Egyszer majd ezért hálás lesz neked, és büszkén lelkendezik majd arról, hogy ezt a viselkedést soha nem úszta meg szárazon.

Egy hároméves gyermeket meg lehet tanítani az analitikus és a reaktív viselkedés közötti különbségre.

Egy időben a rajztáblás módszert használtam.

A rajztábla, amelyet a konyhában helyeztem el, mindegyik fiú neve alatt egy és egy rossz oldalra volt felosztva. Az analitikus cselekedetekért jó pontokat kaptak, a reaktívakért pedig rossz pontokat. A hét végén ezeket a statisztikákat összegeztem, a zsebpénzüket pedig a végső pontszám alapján határoztam meg.

A veszekedések kiprovokálásáért, a túlzottan kritikus vagy feleselős viselkedésért, a destruktív cselekedetekért, a többiek átveréssel, dühvel, könnyekkel vagy egyéb reaktív érzelmekkel történő befolyásolására tett kísérletekért, a figyelmetlenül elvégzett munkáért vagy a házi szabályok megsértéséért rossz pontokat kaptak.

A ház körüli munkákba besegítésért, egy kérésre vidám reagálásért, egy probléma leküzdéséért, az önkéntes segítségért, a kreatív gondolatokért, egy új képesség megszerzéséért, valamint a család jókedvéhez vagy túléléséhez hozzájárulásért jó pontokat kaptak.

Mivel mindketten szerették, ha saját elkölthető pénzük van, ez a módszer elég ösztökélő volt arra, hogy a jutalmakat keressék, a büntetéseket pedig elkerüljék.

Úgy találtam, hogy ez a rendszer a saját frusztrációmat is csökkentette.

A gyermeket soha nem szabad a megfelelően meg nem határozott szabályokért megbüntetni, és azokat a szeszélyeinknek megfelelően soha nem szabad változtatgatni. Így akármilyen fegyelmezési rendszert is használsz, mindenképpen tudasd vele, hogy mit is vársz el tőle.

A ház szabályait, hogy bevésődjenek, a fiúknak egy héten keresztül minden reggel felolvastam. Ezek után ha valaki azokat megsértette, egyszerűen csak azt mondtam, hogy ezért írj fel egy rossz pontot.

Soha nem kellett üvöltözve előadást tartanom, vagy azon lovagolnom, hogy Most mi a fenét fogok veled kezdeni?, ugyanis tudtam.

Ez egy rövid dorgálás, de mindent elmond, amit el kell mondanod. A gyermekeddel gyorsan sokkal vidámabb témákra térhetsz át.

Ha ezt a módszert használod, akkor a gyereked eleinte ellenezheti a szankciókat. Amikor ez megtörténik, ne vitatkozz és ne igazold magad. Ha a szabályok ismertek, mindent elmondtál már.

Amikor ezt a rendszert bevezettem, gyakran csak azokat az ellenkezéseket hallottam, hogy ez nem fog többé előfordulni, elfelejtettem vagy ez nem igazságos.

Erre azt válaszoltam, hogy Akkor két pontot írj fel.

A további pontok felíratásán kívül semmilyen más megjegyzést nem tettem, amíg az utasításokat végre nem hajtották.

Az első néhány alkalommal igazi szörnyetegnek fogod magad érezni. Én is így voltam vele. Ez az út része. A bank (nem csak a gyermeké, hanem valószínűleg a sajátodé is) megpróbál az igazi segítség természetével kapcsolatban összezavarni. Még ha tíz további pontot is kell adnod azért, hogy az utasításokat végrehajtsák, ez később meg fogja érni.

Minden gyötrelmesebb kudarcélmény után néhány percig hagyd, hogy a hangulat felengedjen, és néhány tényleg létező okból a gyermekedet jó pontokkal jutalmazd meg. Vegyél észre valamit, amiben ügyes volt, vagy adj neki egy egyszerű feladatot, amelyet könnyen elvégezhet. Ez mindkettőtök figyelmét a dolgok pozitív oldalára fordítja.

A jutalom ígérete sokkal hatékonyabb, mint a büntetéssel történő fenyegetés. Mondhatod azt, hogy takarítsd ki az alagsort, vagy holnap is itthon maradsz, de sokkal jobb eredményeket érhetsz el, ha azt mondod, hogy egy adag friss sütemény vár rád, ha végeztél a munkáddal.

Miután a táblás módszerünk beindult, a rossz pontok fokozatosan kezdtek eltűnni. Amikor egyet adnom kellett, akkor a válasz általában egy rövid rendben vagy sajnálom volt.

A helyzetet hamarosan sikerült kezelni, és a házat nem kavarta fel a bank megingása.

A fiúk egy idő után elkezdték értékelni a rendszert. Néha valamelyik helytelen cselekedetükért saját maguknak írták fel a rossz pontokat.

A szcientológiában azt mondanánk, hogy bevezették az etikájukat. Ez magas szintű felelősségvállalást jelent.

Amikor a tábla rossz oldala kerül túlsúlyba, a fiúk sietve keresték azokat a további lehetőségeket, amelyekkel engem kisegíthettek.

Akár a saját rossz pontjaikat jegyezték fel, akár azon igyekeztek, hogy jó pontokat szerezzenek, ez azt jelentette, hogy a viselkedésükért egyre több felelősséget vállaltak, ennek a rendszernek pedig pontosan ez volt a célja.

Már egy ideje nem is gondolkoztam azon, hogy ez a rendszer működik-e vagy sem, amikor az egyik vasárnap a fiúk leellenőrizték a táblát, és csak jó pontok voltak rajta. Paul felkiáltott: Hé, legyőztem a bankomat! Lee azt mondta, hogy Én is!

Én pedig tudtam, hogy mind a hárman nyertünk.

Az ilyen módszerek csak akkor lehetnek sikeresek, ha a végső célod az, hogy a gyermekeknek igazat adj. Ha arra használod, hogy őket hibáztathasd, akkor a bankod fogságában vagy, az irányítás szó pedig káromkodássá válik. Az irányítással semmi baj sincs, amíg a thetán kontrollálja a bankot. Amikor viszont a bank próbálja meg uralni a thetánt, mindenki pórul jár.

Ha a rossz pontok folyamatosan túlsúlyban vannak, itt az ideje, hogy egy kis önvizsgálatot tarts. Tisztán érthetőek voltak a szabályok? Tényleg keresed a lehetőségeket, hogy a gyermekeidet megdicsérhesd? Ha ugyanis nem keresed ezeket, akkor megígérhetem, hogy nem is fogod őket megtalálni. Ha a figyelmed a hibák keresésére rögzül, akkor csak hibákat fogsz találni.

Találd meg azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a gyermeked jó pontokat gyűjthet, különben a jobbá válási szándékát el fogod pusztítani.

Miközben ezt a rendszert használtam, Ron Hubbard következő alapelvét tanítottam meg a fiúknak:

AMIKOR AZ ALACSONY STATISZTIKÁT JUTALMAZOD ÉS A MAGASAT BÜNTETED, ALACSONY STATISZTIKÁT FOGSZ EREDMÉNYÜL KAPNI.

– L. Ron Hubbard, ABILITY 185. Jutalmak és büntetések

Ez egy természeti törvény, a fiúk pedig ezt elég könnyen megértették.

Lee egyik nap, amikor hazajött az iskolából, a következőképpen fakadt ki: Néhány anya olyan ostoba!

A hevességén felnevetve megkérdeztem tőle: Melyik anya?

Ő erre elmesélte, hogy az iskolában az egyik fiúnak folyamatosan baj van a viselkedésével, az anyját pedig behívták, hogy a tanárral elbeszélgessenek róla. A beszélgetés után az anya kinyitotta a táskáját, és egy kis cukorkát adott a fiúnak.

Nem tudja, hogy az alacsony statisztikát jutalmazza? – kérdezte Lee dühösen. Hogyan fogja ezt az a fiú valamikor is megérteni?

Ez egy jó kérdés volt…

1. Szülőnek lenni: hogyan ússzuk meg a teljes kudarcot Ruth Minshull: Csodák reggelire 3. "Ő ütött először"