Egy hangszalag átiratának a fordítását olvashatod a következő oldalakon. A szalagot 1982-ben rögzítette John Zegel, aki az események közepéből tudósított, és a Szcientológia Egyházban uralkodó zűrzavaros, nehezen követhető helyzet előzményeit és hátterét próbálta bemutatni. A szalag meglehetősen jól tükrözi a szcientológus fejekben aktuálisan, akkoriban uralkodó bizonytalanságot a helyzet megítélését illetően. Bár egyértelműen állást foglal az Egyházban történteket tragikusnak minősítve, azonban több kérdést vet fel, mint ahányra választ tud adni. Mindemellett tanulságos olvasmány, érdemes pár percet rászánni!
John Zegel: A 80-as évek elején hangszalagokat készített a szcientológia szervezeti vezetői struktúrájáról. Egyike a legbefolyásosabb elégedetlenkedő szcientológusoknak. Másolatokat küldött az RJ 36-ról, az RJ 38-ról és egy korai Hubbard tanulási módszertani hangszalagról két egyetemnek, egy kanadainak és egy USA-belinek, amelyek részt vettek a Watergate szalagok elemzésében. Mindkét szakértői csoport egymástól független véleménye szerint a három szalagot három különböző személy készítette. Egy a hangok közül olyan valakié, aki korai éveit Californiában töltötte mielőtt északra költözött volna. John Zegel mostoha fia Marc Yaeger, CO CMO International. Marc Yager a Watch Dog Committee egyik tagja volt 1979-ben.
(Martin Hunt: Who's Who in Scientology alapján)
Zegel Szalag 1.
©1982 Jon Zegel
Redistribution rights grated for non commercial purposes
Ahhoz, hogy megértsük, miként jutottunk idáig az egyház vezetőségében beállt változásokban és a dolgok jelenlegi alakulásában, 10 évvel ezelőtt kell kezdenünk, amikor a hajó, a Flag Ship Apollo még a tengereket járta. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a Flag Ship vezetősége alá volt rendelve a Szcientológia Egyház Kaliforniai Szervezetének (Church of Scientology of California Corporation), és ez idő tájt, 73-ban, annak adózását az adómentes státusz jellemezte. Annak rendjét, hogy miképpen kezeljék a problémát, ami az Egyháznak a kiadások után megmaradt többletbevétele miatt jelentkezett, Herbie Parkhouse dolgozta ki, aki egy jól ismert arc az Egyház történetében: létre kell hozni egy külföldi szervezetet, amely kezeli a Flag Ship-re befolyt külföldi pénzeket. Így amikor nem amerikai állampolgár érkezett a hajóra, a pénze kikerülve az USA bankjait, a hajóról egyenesen egy külföldi bankba vándorolt.A létrehozott szervezet neve Vallási Kutatások Alapítványa (Religious Research Fundation) lett, avagy RRF. Luxemburgban alapították, és az Egyház pénzének kezeléséhez nyitott bankszámlák is Luxemburgban voltak.
Amikor tehát nem amerikai állampolgár érkezett a Flag Ship-re, a kifizetéseit az RRF-nek számlázták, és a pénz a hajóról egyenesen Luxemburgba került, ahol ráhelyezték a számlákra. Két fiatalember volt a pénzfutár akkoriban, Pat Broeker és Peter Gillham Jr. 1975-ben a hajó abbahagyta a körútjait és megalapították a Flag Szárazföldi Bázisát (Flag Land Base). A hajó kikötött Floridában, úgy emlékszem Dayton-ban, és egy projektet indítottak el a Flag Land Base számára alkalmas hely kiszemelésére. A Flag Land Base megvásárlásához szükséges összeg a Luxemburgi RRF számlákról készpénzben érkezett az USA-ba. Egy United Churches nevű szevezetet hoztak létre, amely megkezdte az előkészületeket a kiszemelt épület megvásárlására. (Fort Harrison Hotel, Clearwater, Florida)
A Flag Land Base megalakult, azonban az RRF tevékenysége folytatódott: a külföldiek pénzét az RRF számára számlázták, a pénzt becsomagolták, elküldték a Guardians Office-ba, amely felelős volt a pénz kijuttatásáért és a Luxemburgi számlákra helyezéséért. Beszéltünk néhány emberrel akik jelen voltak amikor mindez történt, beleértve a Flag Banking Officer-t is, aki annak idején a Flag-ben dolgozott és a nyugtákat kiállította, és azokat a külföldieket akik a Flag Land Base-be érkeztek és a nyugtákat kapták.
A szárazföldi bázis létesítésének első éveiben Ron Clearwater környékén volt. Még képes volt bejárni az épületbe, tanította a C/S-eket (esetfelügyelőket), és közvetlenül részt vett a kutatásokban is. Azonban az Egyházat ért támadások folytatódtak, sőt fokozódtak, ahogy a működéssel kapcsolatos törvényeségi problémák megsokasodtak, így Ron számára biztonsági szempontból nem épp a legkedvezőbb hely volt. Más okai is voltak a tartózkodási helyének megváltoztatásának, de ez a legkézenfekvőbb.
Elhatározták, hogy az USA nyugati partja lenne a megfelelő vidék, és a Palm Springs körüli vidéket választották ki végül. Amikor Palm Springs környékét említettem, körülbelül 50 mérföld sugarú kört kell értenünk rajta. Több csapatot küldtek ki az ingatlan kiválasztására, több megfelelő ingatlant is találtak, és a nemzetközi vezetőség számára a nyugati patron létesítették az új főhadiszállást, újra Palm Springs környékén.
Az Egyház külső kommunikációs vonalait ott állították fel, a telexet és egyebeket, és a nemzetközi vezetőség csapata oda költözött. Ron is ott volt, David Mayo, a Senior C/S international (rangidős nemzetközi esetfelügyelő) is, és még sokan mások.
Már a '77, '78 és '79-es években járunk, David Mayo Ron-nal a NOTs-on dolgozott, és auditálta is Ron-on azokat. Ebben az időszakban David Mayo több utazást is tett, missziókat alapított az országban, nagyon népszerű volt, ő volt a legjelentősebb technikai személy Ron mellett. Ez potenciális biztonsági problémát hordozott magában. A Ron melletti sok munkatárs is biztonsági veszélyeket hordozott, ugyanakkor megkezdődött egy per Oregonban, ami szintén veszélyt jelentett.
A megoldás egy új helyet találni Ron számára ahol biztonságban élhet. Ron NOTs auditálása befejeződött, Ron staffjai az újonnan megszerzett Gilman Hot Springs-be költöztek. 1979 közepén vásárolták meg, ami egy üdülőhely a Hemit nevű városon kívül, szintén a Palm Springs körüli 50 mérföldön belül, egyidejűleg otthont is adott a Golden Era studiójainak. Ron kiválasztott két embert a staffjai közül, hogy teljes időben a segítségére legyenek, ők Pat és Annie Broeker voltak.
Az egyik ok amiért Pat Boekert választotta az, hogy az RRF megbízható futára volt, és így nem kellett még egy új futár aki tud Ron tartózkodási helyéről, és a felesége, Annie, a házvezetője és személyes staffja volt már valamikor Ron-nak, így logikusnak tűnt a választás.
A Broeker házaspár állítólag részt vett az új ingatlan kiválasztásában is, és amikor Ron odautazott és beköltözött, egy csoport biztonsági őr kísérte őket.
1980-ban Ron állítólag aggódni kezdett közelgő halála miatt. Bizonyítja ezt az, hogy levelet írt minden gyermekének, amelyben legfeljebb 5 évet jósolt magának, és az is, hogy előkészületeket tettek az elmenetelére. Ráadásul néhány személy a Commodore's Messenger Org staffjai közül hasonló leveleket kaptak, s elkezdtek szervezkedni arra az esetre, amikor Ron eldobja a testét, szerez egy másikat, visszatér, elfoglalja régi helyét és mindazt amit hátrahagyott.Alapos előkészületeket tettek, bizalmas bankszámlákat nyitottak erre a célra, megbízottak lettek kijelölve, a megbízottak kijelölésével kapcsolatban pedig megkezdődtek az intrikák is. Először is néhány Ron személyével kapcsolatos dologban kellett megegyezésre jutni, így például az Egyház nyilvánvalóan nagy összegű tartozását kellett rendezni Ron felé, amely tartozás a
védjegyek és szerzői jogok használatából és sok más egyéb dologból halmozódott fel.
Ezért aztán Ron összeült néhány üzleti tanácsadójával, személyes staff-jaival és másokkal, 1980-ban vagy 1981 elején, pontosan meghatározták mekkora összegű az egyház tartozása. A Time Magazine forrásai szerint 85 millió dollárról volt szó, ekkora összegről állapodtak meg.
Persze nem csütörtök 14 órára kellett előteremteni ezt a pénzt, de nagy feladat volt összegyűjteni ezt a bizonyos összeget az Egyház tartalékaiból.
Nem kis problémát jelentett az összeg adó vonatkozása sem. Senki sem tartotta jó ötletnek, hogy kifizessenek Ron-nak 85 milló dollárt, aminek a felét azonnal be kellene fizetni a szövetségi kormány kasszájába adóként. Megoldásokat kerestek hát a problémára.
Megszületett egy ötlet és megegyezés lett belőle, miszerint létre kell hozni egy nonprofit vallási szervezetet, amely független az Egyháztól. Az ötlethez hozzátartozott, hogy védjegyek, mint a dupla háromszög, az S, a Scientology név, a Dianetics név, L. Ron Hubbard név, az LRH rövidítés, az L.Ron Hubbard aláírás, vissza lettek véve az Egyháztól, az egyháznak megszűnt a joga használni őket, mivel Ron ezeket az új vallási szervezetnek adományozta. Az új vallási szervezet elfogadja az adományt annak készpénz értékében.
Ez egy kicsit bonyolultan hangzik: az Egyház ad 85 millió dollár készpénzt Ron-nak. Ron visszavonja az Egyháztól a védjegyek használati jogát. A védjegyeket az új vallási szervezetnek adományozza 85 millió dollár értékben, ami miatt adókedvezményben részesül a felvett 85 millió dollárra.
(Az 1040. szövetségi törvény szerint aki karitatív célra adományoz, az az adományozott összeg felével csökkenti az adóalapját az adott évben. Ez a szabályozás 1982-ben változott meg.)
Nem lehetett tehát teljesen elkerülni az adózást, de az adományozással 42.5 milló dollárra csökkentette az adóalapját, így csak 21,25 milló dollár adót kellett fizetnie. Ezzel 21.25 milló dollárt nyert.
Ez volt az ok, amiért létrehozták a Religius Technology Center-t, az RTC-t. A szándék nagyon dícséretre méltó volt. Az RTC feladata a technológia használatának szabályozása lett, hogy az embereket ösztönözze a hsználatára, elterjessze azt a legkülönbözőbb területeken, ösztönözze a területi auditorokat, ösztönözze a missziók növekedését.
A garancia, hogy ez így is történjen az volt, hogy az aláíráskor kikötötték, hogy az RTC tagjai és vezetői csak képzett személyek lehetnek, akik minden évben további képzéseken vesznek részt.
Egyértelmű volt, hogy a helyzet Ron-ra tekintettel alakult így, de ő maga is látta, hogy a helyzet igencsak messze van az optimálistól. Ezért Ron összeállított egy csapatot, akiket All Clear Committee-nek neveztek el. Azzal a céllal hozta létre, hogy megszabadítsa magát az összes jogi kellemetlenségtől, hogy újra vissza tudjon vonulni a nyilvánosság elől.
Az All Clear Committe elnökének az ifjú David Miscavige-et választották ki. David Miscavige a film részlegnél dolgozott, ott szerezte hírnevét. A CMO-ban (Commodore's Messenger Org) töltött évek alatt bebizonyította, hogy ő az az ember, aki képes megcsinálni azt, amit más nem tud.
Amikor eljött az idő az All Clear Committee elnökének kiválasztásához, Davidet barátja, Pat Broekers javasolta, mint a megfelelő embert a különleges feladatra.
Mellette három másik tag lett kijelölve a Committee-be, amely a felállásakor elkülönült a CMO-tól. Saját különleges kommunikációs vonalai voltak közvetlenül Ron-hoz, és ennek fontos szerepe lesz a jövőben.
Ahogy az idő telt, az ACC kezdett szétesni, David Miscevige túlélt, de a többi tag különböző okok miatt távozott. Nem tudom mi történt konkrétan az egyes személyekkel, de elég az hozzá, hogy a másik három ember a committee-ből eltünt, így David egyedül töltve be ezt a különlegesen fontos posztot, hangsúlyozva ismét, hogy elkülönülve a CMO-tól.
Az, hogy saját különleges kommunikációs vonallal bírt és el volt különülve a CMO-tól, különleges, felettes pozícióba helyezte a CMO-val szemben. Korábban, amíg a CMO és Ron egy helyen tartózkodtak, a CMO közvetlenül dolgozott Ron-nal, következésképpen nagy hatalommal rendelkezett, éppen a közvetlen kommunikációs vonalból adódóan. Amikor Ron elköltözött a titkos birtokra, és csak Pat és Annie Broeker álltak a rendelkezésére, a CMO csupán az egyik ügyvivő szervezet lett az Egyház magasabb szintű szervezetei között.
Az ACC, avagy ténylegesen David Miscevige így került hatalmi pozicióba.
A történet folytatásában David Miscevige vált a kommunikációs csatornává az egész Egyház és Ron között. Az Egyház egész management szervezete mint egy fordított tölcsér csatlakozott hozzá, s ő lett az egyetlen kommunikációs út az Egyháztól Ron felé. A sok irányból befutó Egyházi kommunikáció hozzá futott be, ő szállította azt Pat Broekernek a megbeszélt helyre. Ő vagy a felesége vitte LRH-hoz, és olvasták fel neki, tehát a Ron-nak szánt összes információ hozzá futott be.
Ron titkos tartózkodási helye és az így kialakított kommunikációs csatorna adott ekkora hatalmat ennek a három embernek, a Broeker házaspárnak és Miscevige-nek.
Ron távollétében ez a három ember vállt megbízottjává.
Érdemes egy rövid időt David Mayo-nak szentelnünk, és megvizsgálnunk mi taszította őt ki az Egyházban betöltött nem jelentéktelen szerepéből.
Mint korábban említettük, David Mayo volt a Senior C/S international, a legfontosabb segítője Ron-nak. Szorosan együtt dolgoztak az új anyagokon, kutató projekteken, s az a tény, hogy Mayot később eltávolították az Egyházból és SP-nek nyilvánították, egy külön regény lehetne.
David Mayo a Senior C/S International posztján volt. Ez a legmagasabb technikai poszt az Egyházban magán Ron-on kívül. Ő az a személy, aki felelős a technilógia alkalmazásáért az egész világon, ő dolgozott Ron-nal az új projekteken.
David Mayo és Ron rendszeres kapcsolatban voltak akkor is, amikor Ron titkos helyen tartózkodott, mégpedig írásban. Hetente volt levélváltásuk, néha sűrűbben, néha ritábban, mindenesetre folyamatosan kapcsolatban voltak.
Egy alkalommal Ron arra kérte David Mayot, csináljon egy biztonsági ellenőrzést (security check) Pat Broekeren. Nem teljesen világos az ok, amiért ezt a ellenőrzést kérte, de közölte vele, hogy jelentkezzen David Mayonál egy biztonsági ellenőrzésre. Pat természetesen engedelmeskedett, és elment Mayohoz a vizsgálatra.
Nem tudom pontosan, hogy az ellenőrzés során mit találhattak nála, azon a tényen kívül, hogy nem volt túl kedvező Pat Broeker számára. A biztonsági vizsgálat eredményét a szokásos úton levélben küldte David Mayo. Ez nagyon fontos tény, hiszen a levél útja David Miscevige-en és Pat Broekeren keresztül vezetett a címzettnek. Az a személy vitte a levelet, akiről a biztonsági ellenőrzés készült.
Ron levélben megköszönte Mayonak a vizsgálatot, s a levélben volt egy másolat is a check eredményéről, az azonban Pat Broeker írása volt, minthogy David Mayoét egy általa írtra cserélte ki. Gondolhatod, hogy nem ugyanaz volt a két biztonsági jelentésben.
David Mayo, amikor ezt észrevette, több próbálkozást is tett hogy helyreállítsa a dolgokat, próbált újabb levelet írni, Pat Broekerrel is konfrontálódott ez ügyben, de eredménytelenül. E miatt vált a későbbiekben megbélyegzetté. Ezért akartak megszabadulni tőle, hiszen ismerte a titkot.
Egy kampányt indítottak ellene, miszerint cselszövésbe kezdett az Egyház ellenségeivel, nevezetesen Allen Walters-al és Bill Franks-el, hogy megszerezzék a hatalmat az Egyház felett. Azok személyek, akik korábban közvetlenül Ron-nal dolgoztak, és akiket erről kérdeztem, egyikük sem észlelt ilyen fenyegetettséget akkoriban. Azonban a rémhír keltése jó ötlet volt a lejáratásra.
Feltették tehát a kommunikációs vonalakra, így aztán elképzelheted milyen mese kerekedett belőle mire körbejárt az Egyházban.
Néhány szorgalmas staff meghallva a hírt kötelességének érzte, hogy Tudomás Jelentést írjon (Knowledge Report) a hírrel kapcsolatban, amelyek persze körbe jártak David Mayo-ról az Egyházban. A jelentések persze hamar befutottak Ron-hoz.
David Mayo beszámolója pedig arról a tényről, hogy más check eredmény érkezett Ron-hoz mint amit ő írt, elveszett a hangzavarban. Ron viszonya így romlott meg David Mayo-val. Mayo lekerült a kommunikációs vonalakról, minden levelét és közlési szándékát megállították. Ron-t aggasztotta mi történt David Mayo-val, miért nem ad hírt magáról. De David levelei nem jutottak el hozzá.
A rosszhír keltésének az lett az eredménye, elmozdították a posztjáról és Gilman Hot Springs-ből a Happy Valley nevű helyre irányították. Happy Valley egy valóságos földrajzi pont. Egy indián rezervátum része egy kanyon mellett. A völgy a rezervátum határán húzódik végig. Etikai kezelésre küldték ide az embereket.
16 ember állt kezelés alatt ez idő tájt. 5 személy a Senior C/S Internatonal staff-ja volt, 11 személyt más egységekből küldtek. Ez a lakatlan vidék is a Palm Springs környékén volt.
Ron Running Programnak nevezte el az itteni programot. A Golden Era Studio és az International Management Group staffja számára volt fenntartva. Hogy miből állt a Running Program? Föleg nehéz testi gyakorlatokból a szabadban, amellyel helyreállították a személy alvás-ébrenlét ciklusát, és az alaposan felzaklatott személyek figyelmét kifele terelték. Amikor a program létrejőtt, David Mayo volt a felelőse, és Ron instrukciói alapján működtette.
Most 1982-t írunk, az érkező emberek gradiensek nélkül kezdték meg a programot. A hét minden napján, napi 12 órában folyt. Megkezdődött mind a 16 ember etikai kezelése is. Azért vállalkoztak a programra, hogy rehabilitálják és visszafogadják őket az Egyházba.
David Mayo és a munkatársai nagyon keményen dolgoztak azon, hogy az Egyház hivatalos vonalain keresztül bemutassák azt a kényszerhelyzetet amibe kerültek. Nagy küzdelem volt, de csapdába kerültek. Nem áldozatszerep volt az övék. Keményen küzdöttek. Nem bántak velük kesztyűs kézzel, nem lehetett kellemes időszak számukra. Kinnt voltak a puszta közepén, és egész álló nap futottak. Ráadásul mindez Augusztusban történt. Testileg elég destruktív helyzet. Többen sérülést szenvedtek el, kirándult a bokájuk, meghúzódtak a szalagjaik, és kihullott pár foguk.
Nagyon nehéz időszak volt, de mivel az egyház legelkötelezettebb tagjai közül kerültek ki, nem adták fel, így végül az Ellenség kondíciójába kerültek. A tragikus helyzet ellenére nem hagyta el őket még a humoruk sem. A szörnyű állapot ellenére megtanultak élni ezek között a körülmények között is.
David Mayo mesélt egy sztorit a saját fájáról. Volt egy felügyelőjük, aki egész nap figyelte őket, nehogy megálljanak. Nem sok pihenőt hagyott nekik. Két fa állt ott, egymástól elég távol, az egyik körül futottak a többiek, a másik körül futott David Mayo egyedül, elkülönítve. Egy személy figyelt rájuk, s a két fa távol volt egymástól.
Mayo a következővel szórakozott: leült, és ekkor a felügyelő elindult felé. Amikor odaért, a másik fánál ült le mindenki. Amikor visszament a felügyelő a többiekhez, megint ő ült le.
A programnak az lett a vége, hogy David-et és a többieket SP-nek nyilvánították, és kizárták az Egyházból. David Mayo kiadott egy iratot mint Senior C/S International arról, hogy mi is történt vele valójában.
Most térjünk vissza az RTC-hez. Californiában alakult meg 1982 januárjában. Hamar megmutatta, hogy már ő birtokolja a védjegyeket, s nem csupán egy adócsalás tranzakciója miatt keltették életre, mint valójában történt.
Első lépésben összeállított egy új iratot az összes Class 4 vagy magasabb szintű szervezet számára. Ebben mint felettes szervezetük átvette a teljes hatalmat az Egyház felett.
Embereket küldött ki az Egyházba átnézni a könyvelést, a PC foldereket, az embereket sec check-kel és egyéb módokon ellenőrizték le. Az Egyházban nem volt nagy ellenállás, úgy gondolták, hogy az RTC hasznára lesz az Egyháznak. Tudomásom szerint a bruttó bevétel 5%-ának megfelelő jogdíjat számított fel minden szervezet számára a védjegyek használatáért.
1982 tavaszán új licenszelési szerződést dolgozott ki minden Misszió számára. Ez jóval nagyobb feledat volt, mint a Class 4 felettiekkel, mivel nagyon sok különböző helyen működtek. És a szerződésnek mindegyik országban legálisnak kellett volna lennie.
Egész nyáron ezen dolgoztak, így szeptemberben meg is küldték az új szerződést a Misszióknak. Ez az új szerződés megalázóan alárendelte volna a Missziókat az RTC-nek, és ezt az új szerződést be kellett volna jelenteni a helyi kormányoknak, hatóságoknak, és a hitelesített másolatot visszaküldeni az RTC-be 1982 október 1.-ig.
A Missziók engedelmeskedtek, az alapító irataik változtatása rendben folyt. Néhány Mission Holder-nek volt némi ellenvetése, de az RTC erőskezű taktikája náluk is bevált. Az elmaradókat is meggyőzve 1982 október 14.-ig összegyűlt minden irat.
Ekkor 72 órán belül összehívták a hírhedt San Francisco-i Mission Holders gyűlést. Érdemes tudni, hogy egy teljes hangszalag-leírat létezik az ott történtekről, ha teheted, mindenképpen olvasd végig. Kétféle másolata létezik: egy erősen vágott verzió, és egy hosszabb, 40-50 oldal hosszú verzió. Ez utóbbit érdemes elolvasni, és nagyon ijesztőnek fogod találni.
Közölték a Mission Holder-ekkel, hogy ha nem működnek együtt az RTC-vel, ha nem fogadják el az RTC-t forrásnak, akkor a jogot, hogy használhatják a Hubbard technológiát és a jogot hogy használják egyáltalán a szcientológia szót visszavonják tőlük. Ha pedig a visszavonást nem tartják be, polgári és büntető pert indítanak a Missziók ellen, a Holdereket pedig börtönbe záratják.
Ráadásul mindezzel együtt közölték velük, hogy át fogják világítani az összes Misszió-t, a személyeket, a könyvelést, a technológiáikat, és mindezért a Holder-nek még fizetniük is kell: 15 000 dollárt naponta, készpénzben!
Ekkor befejeződött a gyűlés, a Holderek hazamentek a Misszióikba, s az ígért nyomozók is megérkeztek. 10 nappal a gyűlés után már 2 milló dollárt sikerült begyűjteniük a Misszióktól. Az USA 98 Missziójából 25 Misszió vagy egyből elhagyta az Egyházat vagy csődbe ment és bezárta a kapuit. Még a Los Angeles körzeti Westwood Mission is komoly bajba került. Az utolsó dollárig elvitték a nyomozók az összes pénzüket az RTC-be. A megállapodás szerint azoknak, akik mindebbe belementek és csatlakoztak az SMI-hez, a jogokat még ezen felül nem kellett megvásárolniuk. Persze ezt is felrúgta az RTC, és még 35000 dolláros jogdíjat is behajtott a Missziókon. Így a Westwood Mission-nak a 30000 dollár vizsgálati díj mellett 35000 dollár jogdíjat is kellett fizetnie.
Nem maradt pénzük reklámra, nem tudtak fizetést adni a staffoknak, ilyen rossz anyagi helyzetben még sosem voltak. A legtöbb misszióra ez volt a jellemző: gazdaságilag kimerülve, adminisztrációval agyon nyomva kerültek ki az eseményekből. Ráadásul az egész megmaradt Mission hálózat az RTC mint gazdasági rendőrség hatalma alá került, s a gazdasági diktátor egy Wendell Reynolds nevű fiatalember lett.
A következő cálpontjuk a területi auditorok voltak. Eddig ugyanis nem kellett fizetniük a szcientológia védjegyeiért. Decemberben Los Angeles-ben összehívott találkozón kampányt indítottak a területi auditorok I Help nevű szervezetbe tömörítéséről, mivel csak azon keresztül kaphatták meg a licenszjogokat.
Az I Help vette át a Lelkipásztorok Nemzetközi Hubbard Vallási Szövetség (International Hubbard Ecclesiastical League of Pastors) szerepét. A területi auditorok több feltételnek is eleget kell tenniük, így tagsági díjat kell fizetniük az I Help számára 100 dollárt évente, és auditorok bruttó bevételének 10%-a ezen felül. Ezenkívül hetente statisztikát kell küldenie, fel kell mondani a korábbi megállapodást az Egyházzal és Hubbard-el, el kell ismerni az RTC-t a védjegyek tulajdonosának és az I Help auditor szervezet feletti ellenőrzés szervének.
A találkozót a Levinen Hall-ban tartották Los Angeles-ben, elég sokan voltak jelen. Úgy 300 és 600 között voltak jelen, s ahogy elkezdődött a gyűlés, valaki megkérdezte: "Mennyi a jelen levők között a területi auditor?". Jóformán minden kéz felemelkedett a Hall-ban. A talákozón közölték a területi auditorokkal, hogy az I Help ki fogja irtani a squirrel-eket, s az Egyház által mindenki felhatalmazva érezheti magát, hogy ha squirrel-t észlel azt nyilvánosságra hozhatja. Ennek a polgárőr mentalitásnak nem sok köze volt a területi auditáláshoz, így meglehetősen felháborodottan ültek a tömegben.
Ez valójában azt jelentette, hogy ha nem működsz együtt az I Help-el, és nem vagy hajlandó kiszolgáltatni a PC-jeid folderét, vagy nem vagy hajlandó eleget tenni a pénzügyi követelésnek, polgári és büntető pert akasztanak a nyakadba és kikészítenek. Nem csoda hát, hogy nem tapasztalhattak GI-t a gyűlésen. Újra elhangzott a kérdés a teremben, hogy hányan területi auditorok a teremben? Körbenézve a teremben alig egy tucat kezet lehetett látni. Az I Help véghezvitte a tervét, s a maradék pár emberrel aláírattatta az új megállapodás iratait a gyűlés végén.
Később néhányat kicsempésztek az aláírásra szánt megállapodások közül. Elég érdekes olvasmányok. Azt demonstrálta, hogy az RTC kiterjesztette totális hatalmát az Egyház és a területi auditorok fölé. Találkoztam olyan auditorral, akit megfigyeltek majd behívtak a helyi orgba, öt "gazdasági rendőrrel" visszakísérték az irodájába, és az öt személy jelenlétében sec check-elték le. Átnézték az iratait és a PC foldereket, s a végén közölték vele, hogy 30000 dollárral tartozik az Egyháznak. A bírságot a következő tett miatt szabták ki rá: két PC-je volt, az egyik adótanácsadóként dolgozott, a másik pedig az olajüzletben. Ezt a két embert bemutatta egymásnak, azok ketten közös üzletetbe fogtak, s a pénzüket abba fektették ahelyett, hogy befizettek volna a Híd-ra az orgban. Ez bűncselekménynek számított.
Az I Help ily módon nem lett valami népes csapat Los Angelesben. Ebben az időszakban a Missziók statisztikái összeomlottak, és ez az LRH születésnapi játékokon is meglátszott. Egy telex érkezett Los Angelesbe a "gazdasági rendőrségre", hogy 1982 március 9-ig 250 embert kell küldeni a Flag-be. Valakinek jó ötlete támadt honnan lehetne ennyi embert összeszedni a statisztikák feltornászásához: a területről.
Az új megközelítés első áldozata Rechard Stewart volt. Sok embere volt, üzleti management tanfolyamokkal foglalkoztak, olyanokkal, mint a Hogyan lehetsz milliomos, meg ehhez hasonlók. Rá akarták venni, hogy működjön együtt a 250 ember összeszedésében, az összes staffja álljon le a napi munkájáról, és foglalkozzon ezzel.
Először megpróbált ellenálni, de akkor squirrelséggel vádolták meg. A saját irodájában vetették sec check alá, az összes staffját előállították, azt mondták nekik, hogy Richard becsapta őket, squirrel volt, ellenség, és az ő kötelességük helyrehozni mindezt úgy, hogy minden egyes személyt aki részt vett a tanfolyamaikon, a Flag-be kell küldeni, és meg kell csinálniuk a Keeping Scientology Working tanfolyamot, ugyanakkor 4 nagy org volt Los Angeles környékén…
Az ötletet nem díjazták természetesen, hiszen arról szólt, hogy a Flagben vásároljanak szolgáltatást, szállást. A legkisebb elégedetlenségért sec check jár, s az a pénz, amit auditálásra tettek félre, a sec checkre kell költeniük. Sok ezer dollárt fizettek ki feleslegesen a sec checkekre.
A Flag célja 3.8 millió dollár bevétel volt ebből a programból. A Flag egy volt regisztrátorától tudom, hogy végül 2.5 milló dollár feletti összeget sikerült begyűjteniük.
A hangulat elég rémült volt a Los Angeles régióban. Sokan váltak a "gazdasági rendőrség" új megközelítésének áldozatává, s voltak kénytelenek squirrelkedés miatt a Flag-ben Keeping Scientology Working tanfolyamon részt venni.
Volt aki egyszerűen meg lett félemlítve, volt akivel közölték, hogy addig nem haladhat tovább a hídon, amíg nem engedelmeskedik ennek az utasításnak. Ebben az időben alakult ki a megfélelemlítés atmoszférája, ami ma is jellemző az Egyházra.
Ekkor volt még egy csoport szcientológus, aki nem fizetett adót az RTC vagy az Egyház valamely szervezetének. Ők a privát vállalkozók voltak. WISE, azaz World Institute of Scientology Enterprises a szervezetük neve. Kijelöltek egy új vezetőséget a szervezetnek, amely megpróbálta rávenni a szcientológus üzletembereket egyházi tized fizetésére. A éves tagdíj 250 dollár volt, 6%-nyi összeg a teljes bevételből, és 7% a nyereségből.
El lehet képzelni mennyire sugároztak a boldogságtól a vállalkozók. Egy különleges irányelv kötelezte őket a szerződés megkötésére, s eléggé nagy volt a felháborodás. Azok a szcientólogusok, akik mindennapi életükben fel is vállalták azt, most fizethettek érte, nem is keveset.
Röviden összegezve ez történt, valószínűleg érdemes lenne egy részletesebb történetet szentelni ennek a hatalomváltásnak a Egyházban. Az új vezetés egyedül azon alapult, hogy Ron csak rajtuk keresztül volt elérhető, és ő is csak rajtuk keresztül tudta elérni az Egyházat. A három személy, aki ezt véghez vitte, Annie és Pat Broeker és David Miscevige voltak. Ez a kommunikációs vonal volt a hatalmuk alapja, és ezt kihasználva vették át a hatalmat a teljes Hubbardi hagyaték felett. Mindegyikük külön-külön 5-5%-ot rak zsebre a teljes befolyt bevételből mint tiszteletdíj, ami el lehet képzelni milyen összegre rúghat. A "üzleti rendőrségük" és azok emberei gyakorolják a hatatlmat a teljes Egyház felett szerte a világon.
Ma, 1983 junius 12-én leleplező cikk jelent meg a floridai St Petersburg Times-ban a Religious Research Foundation pénzügyeiről, arról, hogy miként fizetett ki ez a nonprofit szervezet egy magánszemélynek, LRH-nek nagy összegeket, amit mint adócsalást mutat be. Az ilyen ügyletek veszélybe sodorják az Egyház adómentes státuszát, s pervesztés esetén több tízmillió dollár utólagos adót szabhatnak ki rá.
1973-ban már volt egy adópere az Egyháznak, amit el is vesztett. 1980-ban szintén volt egy, ami a "kék épületek" néven vált hírhedtté, s ami jelenleg is folyik, és fellebbezés alatt áll. Ott 6 milló dollár adócsalásról volt szó.
Az Egyház válasza az ilyen összegű fenyegető adótartozások esetére az volt, hogy hiteleket vettek fel, s jelzálog alá helyezték a fontos épületeiket Floridában, így a Flag Land Base-t, a Miami Org-ot, a Clearwater-t. Tudomásunk szerint az ország több részén is ezt tették, mégpedig azért, mivel a jelzáloggal terhelt ingatlant egy esetleges per után nem tudnak lefoglalni tőlük.
Az Egyház légköre is teljesen megváltozott. Nem leányálom manapság az Egyház vonalain lenni, főleg nem a Los Angeles régióban, ahol az etika rémuralma azt sugallja, mintha a mindennapi túlélés is veszélyben forogna. Azt hiszem ez a legfőbb oka annak, hogy sokan alternatív útjait választják a hídon való haladásnak, csakhogy elkerüljék a Szcientológia Egyház elnyomó "szolgáltatásait", és hatalmas összegeket fizessenek, amiből az fentarthassa az elnyomást.
Eddig voltak a rossz hírek, most következnek a jók. Számos helyen lehet már az Egyházon kívül megcsinálni a hidat. Szerte az országban területi audítoroknál és kis szervezeteknél, a híd alacsonyabb szintjeitől a Clearing Course-on át az OT szintekig. Van ahol standard módon, van ahol nem. Vannak ahol jól csinálják, és vannak ahol nem. A szcientológusok egy része új felelősséget vállalt fel a szcientológia alternatív alkalmazási területein, mint orvosok, fogászok és egyéb területeken, és a velük kapcsolatban állókkal a területükön alkalmazzák a tech-et.
Az elkövetkező években válik el, milyen is lesz a viszony az Egyházzal.
Új Egyházak is alakultak szerte az országban ez idő alatt. David Mayo és követői a Riverside-ot, Bent Corydon és követői a Church of Scio Logos-t, Marvin Price-ék a Personal Ability Center-t, vagy az Advanced Awarness Center-t, nem jut eszembe a pontos neve, megalapították, és elkezdtek működni, szolgáltatni. Az a bánásmód keltette életre őket, ami manapság jellemző az Egyház belső viszonyaira, s talán az Egyház monopoliumát kissé sikerül megtörniük.
Ezek a csoportok nem veszik fel a kesztyűt, amit az Egyház dob feléjük, nem mennek bele egy egymás elpusztítására alkalmas játszmába. Valószínűleg nem is versenyképesek az Egyház nagyságával szemben. Azonban ugyanazt akarják mint mindannyian, akik egyszer beléptünk az Egyházba: embereket felvinni a hídon, clear-é tenni a bolygót.
Nagy nyomás nehezedik jelenleg az Egyházra, egyrészről maga Ron személye miatt, de a konkurencia megjelenése miatt is. S amíg lehetetlen kapcsolatba lépni Ronnal, s amíg az Egyházat ez az új vezetés tartja uralma alatt, ez az, a konkurencia, ami egyedül hatásos az Egyház jelenlegi törekvéseinek megfékezésére.
Persze az ideális az lenne, ha az Egyház visszaszerezné népszerűségét, és a területekről kiindulva újra egymásra találna mindenki az Egyházban, s szükségtelenné válnának ezek az alternatív kezdeményezések. Sajnos azonban egy ilyen elnyomó környezetben, amit az Egyház manapság nyújt, a total freedom jelszó furcsán hat, s az alternatív csoportok célja pont a sokkal kevésbé elnyomó környezet kialakítása volt. Ezért arra bíztatok mindenkit, hogy ahol él, derítse fel ezeket a kezdeményezéseket, s vizsgálja meg őket a saját szemével.
Az itt elmondottak dokumentumokkal vannak alátámasztva, azonban látnod kell a saját szemeddel, és olyan kritikusnak kell lenned, mint amikor használt kocsit veszel.
Valószínűleg elég sok hibát követtünk el a szcientológia története során, és nem kellene megismételnünk őket.
John Zegel