17. EL KELL KERÜLNÖD ÉS NEM SZABADULHATSZ TŐLE



Ez az előző fejezetben tárgyalt "kell neked és nem lehet neked" problémának a másik oldala. Ezek azok a dolgok, amelyekről sok ember úgy érzi, hogy el kell kerülnie, de úgy tűnik, hogy nem tud tőlük szabadulni.

Amikor azt a dolgot kezeltük, amelyről valaki úgy érezte, hogy az "kell neki", annak az elveszítésével kellett kezdenünk azért, hogy a megszerzésére irányuló egyik irányban megrekedt áramlást megfordítsuk. Miután ezt felszabadítottuk, a személy kiegyensúlyozása céljából a dolog elfogadásáról és elutasításáról futtattunk általános eljárásokat, mivel így nem kezdi újból elölről az egészet.

Annak érdekében, hogy valaki megszabaduljon valamitől, amit nem tud lerázni (és ami úgy tűnik, mintha a személy maga vonzaná magához), az első eljárásnak ennek pontosan az ellentétének kell lennie. Mivel a személy kényszeresen kerüli a dolgot, olyan módokat kell elképzelnie, amelyek segítségével (bármi legyen is az) még többhöz tud jutni belőle, addig, amíg a beragadás el nem tűnik. Azután ugyanúgy folytatjuk, ahogy a "kell neked"-nél végeztük, így eljuttatjuk a személyt addig a pontig, ahonnan már kényszer nélkül bármit el tud fogadni vagy el tud utasítani.

Az alábbi eljárások futtatásához általános információkért tekintsd meg az előző fejezet a 16.1-es pontját.

Most is néhány olyan mindennapos dologgal fogunk foglalkozni, amelyeket az emberek gyakran elkerülnek.

17.1 Nem kívánt munka

Most a kedvvel végzett munka ellentétét vesszük szemügyre. Ez az a munka, amit az ember nem akar végezni, nem is érdekli a dolog, de a körülmények rákényszerítik, hogy mégis végezze.

Ráadásul minél jobban el akarja kerülni, annál több találja meg.

17.1.1 Képzeld el azt, hogy hogyan tudnál több nem kívánt munkához jutni.

17.1.2 a) Képzeld el azt, hogy valaki másra nem kívánt munkát kényszerítesz rá

17.1.2 b) Képzeld el azt, hogy valaki más nem kívánt munkát kényszerít rád

17.1.2 c) Képzeld el azt, hogy valaki más nem kívánt munkát kényszerít másokat

17.1.3 a) Minek a helyettesítője lehet a nem kívánt munka?

17.1.3 b) Mi helyettesítheti a nem kívánt munkát?

17.1.4 a) Milyen nem kívánt munkát tudnál elfogadni?

17.1.4 b) Milyen nem kívánt munkát tudnál visszautasítani?

17.1.5

Most egy nem kívánt munkával járó dolgokból álló felhőt képzelj el magad köré.

Nyomd be ezeket a testedbe, majd szabadulj meg tőlük, ahogy azt a 16.1.5-ös pontban tetted.

17.1.6

Most hunyd be a szemed és képzeld azt, hogy egy nagy városra tekintesz le, ahogy azt a 16.1.6-ban tetted.

Figyelj meg nem kívánt munkával járó tevékenységeket. Mindegyikhez nyúlj ki, kapcsolódj hozzá, majd válj el tőle.

Folytasd, amíg ezekhez minden nehézség nélkül, könnyedén ki nem tudsz nyúlni és tőlük el nem tudsz távolodni úgy, hogy a hozzájuk csatlakozás során semmi visszarettenést nem érzel.

17.2 Fájdalom

A legtöbb ember nem szereti a fájdalmat. Miközben arra törekszenek, hogy elkerüljék, gyakran még többel találkoznak. Úgyhogy kezeljük ezt is.

17.2.1 Képzeld el azt, hogy hogyan tudnál több fájdalomhoz jutni.

17.2.2 a) Képzeld el azt, hogy valaki másnak fájdalmat okozol.

17.2.2 b) Képzeld el azt, hogy valaki más fájdalmat okoz neked.

17.2.2 c) Képzeld el azt, hogy valaki más fájdalmat okoz másoknak.

17.2.3 a) Minek a helyettesítője lehet a fájdalom?

17.2.3 b) Mi helyettesítheti a fájdalmat?

17.2.4 a) Milyen fájdalmat tudnál elfogadni?

17.2.4 b) Milyen fájdalmat tudnál visszautasítani?

17.2.5

Most egy fájdalommal járó dolgokból álló felhőt képzelj el magad köré.

Nyomd be ezeket a testedbe, majd szabadulj meg tőlük, ahogy azt a 16.1.5-ös pontban tetted.

17.2.6

Most hunyd be a szemed és képzeld azt, hogy egy nagy városra tekintesz le, ahogy azt a 16.1.6-ban tetted.

Figyelj meg fájdalommal kapcsolatos embereket és dolgokat. Mindegyikhez nyúlj ki, kapcsolódj hozzá, majd válj el tőle.

Folytasd, amíg ezekhez minden nehézség nélkül, könnyedén ki nem tudsz nyúlni és tőlük el nem tudsz távolodni úgy, hogy a hozzájuk csatlakozás során semmi visszarettenést nem érzel.

17.3 Bírálat

Egy másik dolog, amit gyakran próbálunk meg elkerülni, de úgy tűnik, hogy nem tudunk megszabadulni tőle, a bírálat.

17.3.1 Képzeld el azt, hogy hogyan tudnál többet bírálathoz jutni.

17.3.2 a) Képzeld el azt, hogy valaki mást bírálsz.

17.3.2 b) Képzeld el azt, hogy valaki más bírál téged.

17.3.2 c) Képzeld el azt, hogy valaki más bírál másokat.

17.3.3 a) Minek a helyettesítője lehet a bírálat?

17.3.3 b) Mi helyettesítheti a bírálatot?

17.3.4 a) Milyen bírálatot tudnál elfogadni?

17.3.4 b) Milyen bírálatot tudnál visszautasítani?

17.3.5

Most egy bíráló emberekből álló felhőt képzelj el magad köré.

Nyomd be ezeket a testedbe, majd szabadulj meg tőlük, ahogy azt a 16.1.5-ös pontban tetted.

17.3.6

Most hunyd be a szemed és képzeld azt, hogy egy nagy városra tekintesz le, ahogy azt a 16.1.6-ban tetted.

Figyelj meg bírálattal járó tevékenységeket. Mindegyikhez nyúlj ki, kapcsolódj hozzá, majd válj el tőle.

Folytasd, amíg ezekhez minden nehézség nélkül, könnyedén ki nem tudsz nyúlni és tőlük el nem tudsz távolodni úgy, hogy a hozzájuk csatlakozás során semmi visszarettenést nem érzel.

17.4 Bosszúság

Egy másik dolog, amit gyakran próbálunk meg elkerülni, de úgy tűnik, hogy nem tudunk megszabadulni tőle, a bosszúság.

17.4.1 Képzeld el azt, hogy hogyan tudnál több bosszúsághoz jutni.

17.4.2 a) Képzeld el azt, hogy valaki másnak bosszúságot okozol.

17.4.2 b) Képzeld el azt, hogy valaki más neked bosszúságot okoz.

17.4.2 c) Képzeld el azt, hogy valaki más másoknak bosszúságot okoz.

17.4.3 a) Minek a helyettesítője lehet a bosszúság?

17.4.3 b) Mi helyettesítheti a bosszúságot?

17.4.4 a) Milyen bosszúságot tudnál elfogadni?

17.4.4 b) Milyen bosszúságot tudnál visszautasítani?

17.4.5

Most egy bosszúságot okozó emberekből álló felhőt képzelj el magad köré.

Nyomd be ezeket a testedbe, majd szabadulj meg tőlük, ahogy azt a 16.1.5-ös pontban tetted.

17.4.6

Most hunyd be a szemed és képzeld azt, hogy egy nagy városra tekintesz le, ahogy azt a 16.1.6-ban tetted.

Figyelj meg bosszúsággal járó tevékenységeket. Mindegyikhez nyúlj ki, kapcsolódj hozzá, majd válj el tőle.

Folytasd, amíg ezekhez minden nehézség nélkül, könnyedén ki nem tudsz nyúlni és tőlük el nem tudsz távolodni úgy, hogy a hozzájuk csatlakozás során semmi visszarettenést nem érzel.

17.5 Más területek

Ezt más dolgokra is lehet alkalmazni, melyeket el próbálsz kerülni. Ezek a dolgok lehetnek például számlák, büntetések, vagy bármi más.

Helyettesítsd be a jelzett helyeket értelemszerűen a kiválasztott dologgal.

17.5.1 Képzeld el azt, hogy hogyan tudnál több ________-hoz jutni (kapni).

17.5.2 a) Képzeld el azt, hogy valaki másnak ________-t adsz.

17.5.2 b) Képzeld el azt, hogy valaki más ________-t ad neked.

17.5.2 c) Képzeld el azt, hogy valaki más ________-t ad másoknak.

17.5.3 a) Minek a helyettesítője lehet a ________?

17.5.3 b) Mi helyettesítheti a ________-t?

17.5.4 a) Milyen ________-t tudnál elfogadni?

17.5.4 b) Milyen ________-t tudnál visszautasítani?

17.5.5

Most egy ________-ból (vagy ________-t képviselő tárgyakból) álló felhőt képzelj el magad köré.

Nyomd be ezeket a testedbe, majd szabadulj meg tőlük, ahogy azt a 16.1.5-ös pontban tetted.

17.5.6

Most hunyd be a szemed és képzeld azt, hogy egy nagy városra tekintesz le, ahogy azt a 16.1.6-ban tetted.

Figyelj meg ________-t vagy ________-val járó tevékenységeket. Mindegyikhez nyúlj ki, kapcsolódj hozzá, majd válj el tőle.

Folytasd, amíg ezekhez minden nehézség nélkül, könnyedén ki nem tudsz nyúlni és tőlük el nem tudsz távolodni úgy, hogy a hozzájuk csatlakozás során semmi visszarettenést nem érzel.

16. Kell neked és nem lehet neked Az új könyv bemutatása 18. Okozás