10. fejezet

Nincs együttérzés (1,2)

Nem tudom, Frank, szerinted közülük melyik lányt vegyem feleségül?

Mivel a munkatársától kapott váratlan bizalmaskodástól összezavarodott, az én kissé maradi barátom azt kérdezte: Miért nem azt veszed el, akibe szerelmes vagy?

Ki a fene beszél szerelemről? Azon gondolkozok, hogy kivel járok a legjobban.

Ez az ifjú törtető később egy gazdag és megbecsült család gyönyörű lányát vette el, majd pedig a benne megbízó jótevőin kegyetlenül átgázolva a szórakoztatóipar csúcsára verekedte fel magát.

Ismerkedj meg a nem együttérzővel. Hideg, nyers, nemtörődöm, érzéketlen. Nem fogod őt megkedvelni. Lelkiismeret- és érzelemmentesnek tűnik. Ő az a személy, aki ellen a legtöbb nyílt káromkodásunkat kifejlesztettük.

Ezen a szinten az 1,5 és az 1,1 egy alattomos keverékét találhatjuk. Több rosszindulatot kimutatva, mint az 1,1-es, de nem dühösen kirobbanva, egy olyan keskeny sávon található, amelyet a hideg irányításról lehet megismerni.

Ne beszélj nekem a gondjaidról! Egy fekete falat emel saját maga elé, hogy így azok iránt, akiket megbánt, mindenféle együttérzést megakadályozzon – és biztos, hogy valakit meg fog bántani.

Amikor az embereket a tettei felidegesítik (és ezt bizony sokakkal megteszi), akkor az 1,2-es őszintén meglepődik. Ezek az érzelmek számára nem valóságosak. A tartózkodó merevsége annak a következménye, hogy egy heves dühkitörést tart vissza. Olyan sok erőfeszítést fejt ki azért, hogy a dühét elfojtsa, hogy minden érzelmét elzárja – legyen az magas vagy alacsony tónusú. Ez egy ellentmondást eredményez, egy olyan személyt, aki azért tűnik érzelemmentesnek, mert az érzelmei valójában túl erősek. Természetesen az összes múltbeli tettével kapcsolatos bűntudatát is elfojtja. Nem merészeli elengedni magát, ugyanis az érzelem számára a heves és ellenőrizhetetlen dühöt jelenti.

Egyszer egy összejövetelen mindenki egy rövid leírást adott magáról. Az egyik ember a tónusát azzal a megjegyzéssel jellemezte, hogy A legtöbb ember sznobnak gondol, pedig csak a társas ösztön adományával születtem.

Később ugyanez az ember azt mondta nekem: Általában hideg és érzelemmentes vagyok, noha néha elveszítem a fejem és emiatt rengeteget szenvedek. Ez elég borzalmas.

A szerelmi játszma

Néhány 1,2-es a szerelem egész témájától teljesen elfordult. Mások kényszeresen szabados életet élnek. Ha egy nem együttérző úgy dönt, hogy eljátssza a szerető szerepét, akkor általában ő töri össze mások szívét, ugyanis az 1,1-es vonzerőből elég sokat képes felhasználni ahhoz, hogy az áldozatait elkapja, de a későbbi közömbössége boldogtalanná és zavarodottá teszi őket.

Ha egyszerre egynél több lánnyal jár, akkor hanyagul mindkettejüknek említést tesz a másikról, ugyanis a féltékenységükben perverz élvezetet talál.

Néhány (de nem az összes) 1,2-es nő nyersen és férfiasan viselkedik. Ha viszont az 1,2 tartózkodását nőiességgel és szépséggel párosítva találjuk, akkor ez a keverék a férfiakra lesz pusztító hatással.

Egy fiatalember, amíg egy nem együttérző lánnyal nem találkozott, sikeres játszotta a szeresd-meg-és-hagyd-el 1,1-es játékát. A jeges szépségét és a zárkózott viselkedését a tehetségéhez méltó és érdekfeszítő kihívásnak érezte. Arról győzte meg magát, hogy a fagyos külső egy meleg szívet takar, és biztos volt a végső győzelemben. Viszont ellenfelére akadt – egy jobb játékosra. A nő egy ideig húzd-meg-ereszd-el stílusban elfogadta a közeledését, majd minden ok nélkül kidobta. A férfi összezavarodva és elcsüggedve zuhant le a skálán. Később eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy a saját területén sikeres legyen, de az egyetlen igaz szerelem elvesztésének gyönyörűséges szomorúságát még évekig – amíg a tónusskálát meg nem ismerte – megtartotta.

Fontos vagyok

A nézeteit udvariatlanul fejti ki. Ha nem értesz vele egyet, akkor nagy baj van. Valószínűleg figyelmen kívül fog hagyni. Erősnek tűnik. Ha ambiciózus, akkor gyakran sikeres (bizonyos értelemben), ugyanis hogy megszerezze, amit akar, kegyetlenül keresztülgázol mindenkin, aki az útjában van.

A túlzott önbizalma segítségével általában maga köré gyűjti az alacsonyabb tónusúakat. Azt gondolják, hogy itt van az az ember, aki tényleg tudja, hogy mit tesz. De nem sokkal később összezavarodnak, felidegesíti őket a viselkedése és azt kérdezik: Hogy lehet ilyen szívtelen? Ő viszont a fagyos, mosolytalan viselkedését a kevésbé szerencséseknek tartja fent. Az 1,5-ös nyers Túl jó vagyok nekik és az 1,1-es öntudatos egójának keveréke. Néha exhibicionista, amikor is maga körül mindenkit megbotránkoztat, de ezzel egyáltalán nem törődik. Az érzéketlensége szinte lehetetlenné teszi, hogy szégyent érezzen – vagy hogy másokat megértsen.

Az enyém

Akár sok mindent, akár keveset birtokol, mindenki más tulajdonával kapcsolatban az 1,5-ösök Ez az enyém! viselkedést tanúsítja. Így elég gátlástalanul eltulajdoníthatja mások tulajdonát, idejét vagy pénzét.

Kommunikáció

Noha a tónusa magasabb, mint az együttérzőé (élettel telibb és több mindenre képes), az a személy, aki 1,2-n marad, rendkívül aberrált. Ahelyett, hogy másokkal együttérzésre lenne szüksége, nem képes erre. A sajnálat és megértés iránti könyörgésre érzéketlen, az erőltetett kedvesség és a pusztító gyűlölet között, a saját bezárkózott világában él. Ha valami nehézségről beszélsz neki, akkor azt válaszolja: Nos, ezt te hoztad létre magadnak. Visszautasítja a segítséget: Te vetetted meg az ágyat, te is feküdj bele. Mások kommunikációját általában figyelmen kívül hagyja – kivéve ha az a saját tónusához közel áll. Ha valamit mondasz neki, akkor a lábával türelmetlenül dobol vagy valamely más módon siettet, kivéve ha a szóbanforgó téma elég elég felháborító vagy felzaklató, az erőszakos történetek ugyanis lenyűgözik.

Düh, amikor mások nincsenek jelen

Gyakran találhatjuk azt, hogy ez a személy mások jelenlétének hiányában bátran vagy dühösen cselekszik. Mivel a dühét képtelen egyenesen valakire irányítani, közvetett módon nyilvánítja ki. Elmehetnek a fenébe!, de ezt valaki másnak mondja. Még olyat is láttam, hogy egy nem együttérző egy harmadik személynek gúnyos megjegyzéseket tett azon személy előtt, akiről éppen szó volt. Egyszer láttam egy olyan 1,2-est, aki egy bankban a sorban állt. A késlekedés miatt bosszankodva a teremnek úgy általánosságban címezve elkezdett hangos megjegyzéseket tenni: Biztos egy nagy rakás kretén dolgozik itt. Egyébként is, mi ez a késlekedés? Addig várnak, amíg ez a hely teljesen megtelik és mindannyian elmehetnek kávézni? Ez a közvetett düh kifejezetten a nincs együttérzésre jellemző. Egy dühöngő 1,5-ös közvetlenül a banki előadóra üvöltözött volna. Egy 1,1-es a bankot elhagyása után tett volna bíráló megjegyzéseket. A nem együttérző a harciasság és a gyávaság közé rekedve tesz negatív megjegyzéseket, de kerüli a közvetlen konfrontációt.

Barátként

Egy 1,2-essel soha nem fogsz szoros és kölcsönös megegyezésre jutni. Nem fogja megosztani az örömöd, és a pityergéseid közepette sem fog megvigasztalni. Nem fog felhívni, ha egy találkozóra nem tud odaérni, és akár egy viszlát nélkül váratlanul Hongkongba utazhat. Az udvariasságnak egy gondolatot sem fog szentelni. Mivel a végletekig nincs tekintettel másokra, úgy fog viselkedni, mint egy szemellenzőt viselő ló, ami csak maga elé lát – nincs tudatában azoknak a felfordulásoknak és megbántódásoknak, amelyeket okozott.

Ha egyáltalán eszébe jut, hogy a barátságotokat ápolja, akkor azt valószínűleg azért teszi, hogy kihasználjon.

Csak annyit akarok tudni, hogy pusztíthassak

Minden egyes tónusnak van serkentőpontja – egy olyan elfogadható tevékenység, amely lehetővé teszi, hogy a személy a tónusának jellemzőit teljes egészében dramatizálhassa. Amikor az egyén egy olyan hozzáillő szakmát talál, amely megengedi, hogy az érzelmi tónusát teljesen (és társadalmi szentesítéssel) kijátssza, általában hatékonyan és szorgalmasan dolgozik.

Ha az 1,2-es megtalálja az újságírás területére vezető útját, kiváló leleplezőcikk-íróvá válhat. Az ilyen munkák az 1,1-es alattomosságáért és az 1,5-ös pártatlan gyűlöletéért kiáltanak. Az irányító viselkedés az, hogy Csak annyit akarok tudni, hogy pusztíthassak. A leleplezőcikk-író, aki lefegyverző barátságossággal szerzi meg az áldozatai bizalmát, büszke arra a képességére, hogy képes kifürkészni a valódi igazság-ot. Az 1,1-es kémtehetségét használva a sztori halvány nyomával kezdi, majd az informátoraitól szerzett jelentéseket, híreszteléseket és bizonytalan tényeket illesztgeti óvatosan össze.

Mások irányában az erkölcsöket és az etikán hangoztatja, a saját pusztító tetteit viszont A nyilvánosság megérdemli, hogy ismerje az igazságot gondolattal igazolja.

Az egyik ilyen újságíró azt mondta, hogy az információk vagy dokumentumok megszerzése érdekében hajlandó a legarcátlanabb eszközökhöz is folyamodni. Úgy véli, hogy a cél mindig szentesíti az eszközt, ugyanis A demokrácia feljogosítja az embereket arra, hogy tudjanak, ez a köz javára szolgál.

Minden hátrányos következmény iránti felelősségéről lemondva azt bizonygatja, hogy egy jó újságírónak soha nem szabad az általa közvetített hírek utóhatása miatt aggódnia. Használj minden fondorlatot, amit csak tudsz, szedd rá őket, ha szükséges, de szerezd meg a tényeket. Majd akár jók, akár rosszak, anélkül jelentsd ezeket az olvasóknak, hogy a következményekkel törődnél. Az olvasók tudáshoz való jogát kell kielégítenünk. Ha másként cselekednénk, azzal a szabad újságírást pusztítanánk el.

A kifacsarodott nézőpontja elég közel van az igazsághoz ahhoz, hogy azt sok intelligens ember elhiggye és elfogadja. Azt viszont tudnunk kell, hogy az alacsony tónusúak csak az alacsony tónusú hírek-et válogatják ki és adják közzé, egy kisebbség hitvány és szenzációhajhász cselekedeteit. Egyszerűen nem látják a magas tónusú és túlélést támogató cselekedeteket.

Ha bármelyik este egy középosztálybeli külvárosi kerületben készítenél egy felmérést, akkor aligha találnál valakit, aki gyilkosságot, erőszakot vagy rablást követne el, esetleg botrányt okozna. Ehelyett az anyukát valószínűleg egy szülői értekezleten találod, ahol a meleg ebédekkel kapcsolatos forró vitában vesz részt, az apuka az újság felett elalszik, a kisgyerek pedig megeszik egy fél kiló süteményt, tévét néz, a hangfalak dübörgését hallgatja és a történelemkönyvének margóját firkálgatja.

De ezek egyike sem hír, mondja az újságíró. A társadalom tónusával kapcsolatban tanulságos megjegyzés az, hogy a hír mostanra már csupán alacsony tónusú szenzációhajhászást jelent.

Gépiesen élve

Nekem mindig úgy tűnt, mintha Beverly másokat tanulmányozott volna azért, hogy rájöjjön, neki hogyan kellene viselkednie. Olyan volt, mint egy, az első hivatalos vacsoráján résztvevő tizenéves, aki azért lesi a többieket, hogy tudja, melyik villát kell használnia.

A házassága napján azt kérdezte tőlem, hogy Soha nem bírtam ezeket az esküvőket megfejteni. Olyan komornak kell lenniük, mint a templomban, vidámnak, mint egy vendégségben, vagy mi?

Azt hiszem, hogy ez attól függ, hogy te hogyan érzed magad.

De én semmit sem érzek. Nem tudom, hogyan viselkedjek.

Miközben felnőtt, az elfogadott társadalmi viselkedésmintákat fokozatosan elsajátította, de természetes találékonysággal vagy kedvességgel soha nem rendelkezett. Egyszer azt mondta nekem: A férjem azt mondja, hogy nem vagyok elég érzékeny. Úgy tűnik, hogy soha nem jövök rá, hogy az emberek valami miatt mikor zavarodnak össze vagy mikor bántódnak meg. Lehet, hogy igaza van, de honnan kellene tudnom, hogy mások fejében mi történik?

Ezt a különös élettől távolságot tartó viselkedését addig egyáltalán nem bírtam megérteni, amíg a tónusskálával meg nem ismerkedtem. Az 1,2-es szinten annyira alaposan körbefalazta magát, hogy semmilyen természetes választ nem lett képes megtapasztalni. Ezeket gépiesen, másoktól kell beszereznie.

A bűnöző

A jóképű fiatalember szótlanul, kifejezéstelenül ült. A hosszú tárgyalás alatt semmilyen érzelmet, semmilyen aggodalmat nem mutatott ki, egy csepp könnyet sem ejtett. Amikor a bíró (közvetett bizonyítékok alapján) egy lány brutális megerőszakolásáért és meggyilkolásáért elítélte, még mindig semmi reakciót nem mutatott. Sok ember tűnődött el azon, hogy tényleg bűnös-e. A korábbi szomszédai azt mondták: Nem tudom elképzelni, hogy bármi erőszakosat tenne. Mindig olyan csendes fickónak tűnt.

Azt én sem tudom, hogy a férfi bűnös volt-e, de a tónusából tudtam, hogy egy ilyen bűntettet képes elkövetni.

Nem minden 1,2-es erőszaktevő és gyilkos (a zsémbes vénkisasszonyt is ezen a tónuson találhatod, és ő még csak nem is hisz abban, hogy a szex létezik), de az ilyen gyilkosok általában ezen a tónuson vannak.

Ő a szadista. Ő az, aki szórakozásból ver és nyomorít meg másokat. Ő az a gyerek, aki kitépdesi a legyek szárnyait. Ő az, aki abban leli örömét, hogy a védteleneket bánthatja. Mivel képtelen az 1,5-ösök agresszív brutalitására, a színfalak mögött ügyködik (a náci háborús bűnök és a hadifoglyokkal kapcsolatos kegyetlen bánásmód mind az 1,2-re adnak példát.) A titkolódzás és a brutalitás egyensúlya olyan alattomos bűntettekben összegződik, amelyek esetében a megtorlás esélye minimális.

Összegzés

Ha egy 1,2-est a szívtelen cselekedetei miatt bármikor is kérdőre vonnál, akkor csak megvonná a vállát: Megteszem, amit meg kell tennem. Ha ez téged zavar, akkor ez a te gondod. Fél attól, hogy megtudja, hogy mások mit éreznek, ugyanis el kell kerülnie a másokon okozott hatással kapcsolatos felelősséget. A megjósolhatatlan cselekedeti másokat nyugtalaníthat, de természetesen Ez egy kemény világ.

Az 1,1-es gyakran tetteti magát együttérzőnek, megértőnek vagy akár bánatosnak is (hogy valamilyen rejtett célt elérjen), de az 1,2-es ritkán zavartatja magát ilyen álcával. Mások gyengeségeinek és gondjainak érzéketlenül mutat hátat. Ellentmondásos módon viszont elvárja, hogy az ártó tetteit megértsék, elnézzék vagy megbocsássák. Ezen a szinten találhatod azt, hogy valaki makacsul visszautasítja, hogy beszéljen. Csendben duzzog és visszautasítja, hogy másokat meghallgasson, hacsak a saját álláspontját nem erősítik meg.

A nem együttérző számára csak egy nézőpont van, a sajátja.

Most pedig menjünk ki a szabadba.

9. Rejtett ellenségesség (1,1) Ruth Minshull: Érzelmek 11. Düh (1,5)